Fülszöveg: Noha a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást!
Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe.
A betelepülő kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal?
A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért.
Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban.
Véleményem:
Tóth Gábor Ákos igazán izgalmas, az irodalommal összefüggő karriert tudhat már eddig is maga mögött. Magyar-történelem szakos tanárként végzett, majd a Szféra szerkesztője/kiadója lett, 1984-ben pedig az Örley Társaság alapítója volt. Az elkövetkező időkben számos irodalomhoz köthető, valamint az irodalomtól független munkakört töltött be. A kétezres években viszont ismét visszatalált az újságírással összefüggő pályához, köztük a Trivium Kiadó főszerkesztőjeként ismerhették meg az irodalommal mélyebb értelemben is foglalkozók. Az írás azonban akkor is jelen volt az életében, amikor éppen nem ezen a pályán mozgott. Számos, szórakoztató irodalmi mű és komolyabb témákat boncolgató munka is kikerült a klaviatúrája alól.
Az elmúlt évtizedekben több érdekes írást is köszönhetünk neki. A teljesség igénye nélkül: Nyúltrapp (1990.); A tengervíz sós (1994.); Hősök gatyában. Ó, azok a nyolcvanas évek (2007.); majd 2012-től az Édesvízi mediterrán-sorozattal robbant be az olvasók szívébe.
A sorozatot eredetileg trilógiának tervezte az író, viszont az olvasók - köztük én is - annyira szerették, hogy idén már a 4. rész megjelenésénél tartunk, amely a Végtelen nyár címet viseli.
A sorozat első részéről, az Édesvízi mediterránról már korábban olvashattátok az értékelésemet. Elsőre nagyon megkedveltem a kanadai-francia-magyar gyökerekkel rendelkező Oaks házaspárt és a hozzájuk akarva akaratlanul kijáró idősebb Oaks-t, valamint a Fenséges Rommal együtt "megörökölt" Rita mamát és Balatonszépe megannyi furcsa, kicsit bogaras lakóját.
A helyszín tehát továbbra is a mesébe illő Balaton-felvidék, azon belül is egy bájos, a turistáktól még megkímélt falu, Balatonszépe.
A történet pedig így veszi kezdetét:
"Hajnali fél négy volt, amikor megcsörrent a telefonom.
- Apa? Hogyhogy ilyenkor?-Köszönöm kérdésed, jól vagyunk - hangzott a vonal másik végéről."
Az Oaks család apraja-nagyja végre kezd beilleszkedni a kis falu életébe, lassan nem betelepülőknek tekintik őket a falu lakói, persze a korábbi részekben bőven tettek is ennek érdekében. Még az előző részekben humoros formában ezt a beilleszkedési folyamatot követhetjük nyomon, amolyan Peter Kerr-féle Mallorca-sorozat formájában, magyarra hangolva. Addig ebben a részben igazán izgalmas történések elé nézünk. Tehát a Fenséges Rom már majdnem régi pompájában tündököl, a birtok dolgai megyegetnek, a család szépen bővült, a szereplők kezdenek összecsiszolódni az új életkörülményeikkel. Ekkor történik valami, ami az Öreghegyet és lakóit felpezsdíti, a szereplőket tettekre, összefogásra és kompromisszumra sarkallja.
Természetesen továbbra is a magyar mentalitással és a külföldi hozzáállással történő összecsapásokon, vicces fordulatokon keresztül szemléltetve kapjuk tálcán a történéseket.
A negyedik részben, a Végtelen nyárban az író már megengedi magának -ismerve olvasói igényét -, hogy a humoros történéseken túl némi értékteremtést, fontos kérdésekre történő figyelemfelhívást is belevigyen az írásába. Az ingatlanbefektetések túlzott megjelenése, térhódítása pedig a korunkat, napjainkat egyre inkább érintő egyik kényes kérdés, ami szintén része a történetnek, és bátran állást is foglal e kérdésben az író a karakterek által.
Sőt, fontos, mindenkit érintő, megérintő témákat is feszeget ez a rész, mint például, van-e jogunk romboló módon beavatkozni a környezetünkbe? Emellett hangsúlyt kap a múlt megőrzésének és átörökítésének fontossága, a közösség teremtő értéke. Kedves, de humoros formában a család fontosságára, az összetartásra is igyekszik felhívni az olvasó figyelmét.
Szerettem, hogy most ilyen nagyban játszott, mikor a Bor, Mámor, Balaton vonalból már éppen kifogyott volna a szusz, ő tudott egyet csavarni rajta, amitől továbbra is élvezetes tudott maradni a történet, és maga az olvasási élmény. Nagyon jól sikerült a lágy vonalat némi keményebbel, fontossal ötvöznie, és ez a sorozat elbírta ezt az irányt is. Véleményem megmaradt szerencsére megmaradt az egyensúly a szórakoztatás és a figyelemfelhívás, mondanivaló között.
Térjünk át a karakterábrázolásra. Számomra az Oaks család karakterei továbbra is nagyon kedvesek. Mindegyiknek megvan a maga helye ebben a (jól)működő gépezetben, amit családnak hívunk. A karakterábrázolás nagyon erős, amit elmondhatok a sorozat minden egyes részének vonatkozásában. Korábban François, a feleség vonatkozásában említett zavaró érzésem is elmúltak. Mostanra megkedveltem, sőt igazán közel is érzem magamhoz, főleg mióta anyuka lett, valahogy a szurka-piszka természete átment egy tyúkanyós szurka-piszkába, ami sokkal emberibb, bájosabb, mint korábban volt. Igazán élvezetes, hogy az idősebb karakterek éppen olyan elevenen jelennek meg olvasás során, mint a fiatalabb generáció tagjai. Azt is elmondhatom, hogy pozitívum, hogy nem kizárólag a főszereplők kaptak kiváló jellemábrázolást, hanem a kevésbé fontos szereplők is. Érezni, hogy mindenkinek megvan a saját helye ebben a lágyan úszó regényfolyamban, amit nevezhetünk családregénynek, de valójában talán egy új műfajt kellene kitalálni rá, mert túlmutat a családon, inkább közösségi regény.
A közösséget, annak zárt, némiképpen különc működését tökéletesen szemléltetik a leírások, párbeszédek, történések egyaránt.
"Amint arra számítani lehetett, a reggeli fények csúszdáján megérkezett a türelmetlen, gonosz troll is a kertünkbe, aki úgy rázta a kapu mellé akasztott tehénkolompot, mint valami eszement. Sőt, torkaszakadtából ordított is: - Oaks! Jöjjön ki! Jöjjön azonnal... vagy nagyon megbánja!"
Az atmoszféra továbbra is hozza azt a szintet, amitől élmény az olvasás és igazán bele lehet feledkezni a történetbe, mert szinte látjuk a leírások alapján a történéseket, érezzük az illatokat, a szelet, magát a Balatoni életérzést.
Így a negyedik részben már nem kizárólag az andalító balatoni nyárban és a szereplőkben veszhetünk el, hanem vannak történések, amitől zakatolunk előre a nyárban, és merülünk el a szereplőket foglalkoztató problémákban, örömökben. Egyértelmű, hogy ami másnak a nyaralás, az számukra az életet jelenti, nem csupán egy nyárra szóló, laza kikapcsolódást.
Egy kis plusz, hogy a Balaton-felvidéki szőlő kultúráról, termesztésről és a bortermelés folyamatáról is jó átfogó képet kapunk a sorozat folyamán. Látszik, hogy az író szívügyének tekinti a magyar bortermelés, szőlőtermesztés fontosságára történő figyelemfelhívást. Számomra ez is érdekes kiegészítő témája volt a sorozatnak, hiszen így apránként elég sok információt megtudtam magáról a bor előállításának a folyamatáról, egészen a tőkék gondozásától kezdve a szőlő hordókba kerülésig, és persze arról, hogy ez néha milyen nehéz úton történik, mennyi ember vesz részt benne. Tehát ez is egy érdekes kis kitérő, még akkor is, ha nem leszünk szakértők, de a tudásunk mindenképpen kibővül.
Egyetlen pici negatívum, hogy ebben a részben a humor kicsit lecsökkent, a fontosabb mondanivaló pedig több lett, ami nem lenne baj, de imádtam azt a pikírt humort, tömény, nagyon tömény mennyiségben, ami a többi résznél még megvolt és végigkísérte a sorozatot. Persze ez a rész is bővelkedett humorban, nincs ezzel baj, de adagolhatta volna nagyobb kanállal is az író, mert Oaksék és környezetük elbírta volna, akárcsak én, mint olvasó.
Az érzés, amit ez a rész, sőt az egész sorozat kiváltott belőlem: Alig várom, hogy idén meglátogassuk a Balatont és egy kis édesvízi mediterránt szippantsak magamba, sőt titkon remélem, hogy akár még Oaks-ék is velem szembejöhetnek egy kis eldugott hegyi utcában, ahonnan együtt élvezhetjük a Balaton végtelen kékjét és a nyarat.
Összességében
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hangulatos, andalító, de mégis eseménydús regényeket, amelynek most mindenki egy picit részesévé válhat azáltal, hogy ismerős helyen, ismerős karaktereken és életérzésen keresztül kapja a Bor, Mámor, Balaton érzést, sőt ennél sokkal többet is, amit csak olvasás során érezhet át igazán. A mai magyar irodalom egyik újítójának tartom Tóth Gábor Ákost, mert megteremtette a magyar mediterránt.
A legjobb, hogy a sorozat részei önállóan is olvashatóak a visszautalásoknak köszönhetően, de egyben az igazi, akár egyhuzamban, például egy pohár levendulás limonádé mellett Balatonon innen és túl.
A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 320
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése