Anna Banks: Triton

Emma éppen most jött rá, hogy édesanyja egy réges régen eltűnt Poszeidón hercegnő, és az a tény megrengeti identitását. Félvérként az emberi világban különcnek és bogarasnak tartják, a Szirének között pedig utálat tárgya, ugyanis törvényeik szerint a félvérek által megérdemelt sors a halál.
Ha még ez nem lenne elég gond, édesanyja feltűnése a Szirének világában egymás ellen fordítja a két királyságot, Poszeidónt és Tritont. Vajon Emmának most mit kellene tennie? Teljesítse Galen kérését, azaz legyen biztonságban és reménykedjen a legjobbakban? Avagy érdemes lenne felvállalnia önmaga felfedésének kockázatát- és az ajándékáét-, olyan emberek életét mentve meg így, akiket sosem ismert?

Ismét belevetettem magam a szirének titokzatos világába. A sorozat első része, a Poszeidón után már nagyon vártam, hogy ismét találkozhassak Emmával, Galénnal, Tóraffal és Rainával, hiszen az előző részben ők voltak a kedvenceim és most is teljesen elvarázsoltak. Magas elvárásokat támasztottam velük szemben és elárulom nem kellett csalódnom, szerencsére. Oly sokszor megesik velem, hogy egy sorozat első részét szerettem, de a többi már nem tud valamiért lázba hozni, kihuny a fény és ezáltal elveszik a varázs, de a Szirénia öröksége sorozattal ez nem fordult elő. 

A Triton teljesen más volt, mint az első rész, a Poszeidon, egy kicsit úgy éreztem, hogy igyekszik több akciót belevinni az író szárazföldön és vízen egyaránt, ami nem feltétlen tett jót a történetnek. Túlnyomó többségben a víz alatti világban történtek az események, de a szárazföldön is zajlottak nagy találkozások, mellyel szép kavarodást idézett elő az írónő a szirének világában. 

Ami számomra továbbra is üdítően hatott az az elbeszélés mikéntje, az ahogy Emma E/1 elbeszélése kiegészül és váltakozik Galén E/3-as mondandójával. Nem egy szokványos séma, de ez is kifejezetten jót tett a cselekménynek, felpezsdítette. 

Talán az volt az egyetlen negatívum, amit a regény vonatkozásában fel tudok hozni, hogy kicsit túl sok volt benne az akció, ami  Emma és Galén romantikus kapcsolatát picit háttérbe tolta. 

A szirének világa azonban továbbra is elvarázsolt, minden olyan meseszerű, de mégis valóságos volt. Betekintést nyertünk a lenti világ igencsak bonyolult működési rendszerébe és sok-sok titkot is megtudhattunk, mindamellett, hogy az is kiderült, hogy némiképpen fajgyűlölők a szirének, nehezen fogadják el a másságot, ami talán félelemből, talán a történelmükből gyökeredzik. A szirének meglepő módon jelen esetben igen sok gyarló emberi tulajdonsággal vannak felruházva, amely számos ütközőpontot biztosított a történet során. 

A karakterek továbbra is izgalmasak és szerethetőek voltak, bár most sokkal több indulatot is sikerült kiváltaniuk belőlem, ami állítom, hogy sokat lendített a történeten, hiszen nem volt egyhangú és folyamatosan hatott az érzelmeimre, hol a magasba emelt, hol pedig úgy éreztem, hogy ennél már nem lehet lejjebb süllyedni a víz alatti világban sem.  

Végre az is kiderült, hogy Galén, Raina és Emma milyen csodálatos képességekkel rendelkezik, én Raina képességét nagyon szerettem, igazán szemléletesen írta le az írónő ahogy kibontakozik a képessége, amit először még ő maga sem ismer fel és félelemmel tölti el. 

Emma és Galén között továbbra is megvan a vibrálás, amit én személy szerint nagyon szeretek ebben a sorozatban. Két kiváló karaktert sikerült összepárosítani, akik erősítik egymást és akiket a mellékszereplők, úgy, mint a továbbra is lenyűgöző és vicces Tóraf, valamint Raina tökéletesen kiegészítenek.

Egyedül Emma anyukája maradt meg semleges mellékszereplőként nála nem éreztem fejlődést, ezért kíváncsi vagyok, hogy a trilógia 3. részében milyen szerep jut számára, mert nehezen tudom elképzelni, hogy az írónő meghagyja a halak szintjén ezt a karaktert, ideje lenne szirénné emelnie. 

Írom ezt annak ellenére, hogy a feszültséget jelen esetben Nália, azaz Emma anyukája váltja ki, de mégsem ő viszi a vezérszálat. 

Miután az utolsó oldalt is elolvastam rá kellett jönnöm, hogy mennyire vonzó ez a titokzatos világ és már csak egy rész van hátra, amit egy kis szünet után ki szeretnék élvezni. Úgy gondolom, hogy a sorozat egyes részei között beiktatott kis szünetek igencsak jó tesznek és úgy tél környékén szeretném belevetni magamat az újabb történetbe, ami reményeim szerint legalább ilyen élvezetes lesz, mint ez a rész volt.

Összegezve

A víz alatti világ leírása még mindig csodálatos, kedvet kap az olvasó elmerülni a nagy kékségben és meglesni ezt a mesevilágot, valamint kiegészíteni/felfrissíteni a mitológiai tudását.

A borító pedig ismét zseniális, a kék csodás árnyalataival elkapja a lényeget és szinte tapintani lehet a lüktetést, ami végig kulcsmotívuma a történésnek. 

A függővég most elmaradt, de egyáltalán nem bánom, mert úgy érzem, hogy ebbe a világba bármikor szívesen betekintek legyenek bármilyen életfázisban a szereplők, kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetéseket tartogat a sorozat következő kötetet, a Neptun.

A könyvet bátran ajánlom fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, hiszen egy csodás rejtett világ bontakozik ki a szemünk előtt, a jó és a rossz  harcával és jó adag romantikával ötvözve.