2016. augusztus 5., péntek

Félévzáró könyves tag 2016


Katacitánál  láttam meg ezt a taget, amely az elmúlt hat hónapot hívatott összegezni olvasmányok szempontjából és picit ki is tekint a jövőbe. Volt számtalan olyan könyv, amit szerettem, de nem volt meghatározó, volt pár olyan könyv, ami maradandót tudott nyújtani, de összehozott a sors olyan könyvvel is, amit a sarokba hajítottam volna, sőt megfordult a fejembe a gondolat, hogy valami csúnyát tegyek szegény regénnyel a maga fizikális valójában.  Persze nem tettem meg.
A tag segítségével szeretném feleleveníteni az elmúlt 6-7 hónapot és remélem találtok közte olyan kötetet amiről úgy gondoljátok, hogy érdemes lesz elolvasnotok a közeli jövőben, ezért ahol lehetett linkeltem a kedvcsináló bejegyzéshez. 


1. A legjobb 2016-os olvasmányod.

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyikosságok, egyszerűen elvarázsol ez a sorozat és rabul ejt a régvolt Tabán és úgy általában maga a kor, amelyben az igazán izgalmas történet játszódik.








2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál.

A Rudnay-gyilkosságok, természetesen és Anna Banks-től a Triton, a Szirénia örökség 2. része.






3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja

Elbűvölő és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna.

1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal - de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve.

Aztán elkezdődnek az álmok.

1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának... de csak az álmaiban létezik.

Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét.
De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?

"Swanson első regénye ügyesen ingázva múlt és jelen, tény és fikció között azt tárja fel, milyen leleményes utakat talál az emberi lélek egy trauma feldolgozására."


4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a kolostor rabja, mert a Szulejmán és a magyar udvarhölgy lebilincselő volt.









5. Legnagyobb csalódás.

Sophie Kinsella: A boltkóros Hollywoodban pedig nagyon vártam ezt a részt.



6. Legnagyobb meglepetés.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! Egy közös olvasás keretében kezdtem el a regényt és nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom. Azóta többször ajánlottam is olvasásra, hiszen egy meghatározó élmény maradt számomra.



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).


Szintén Harper Lee, aki kizárólag számomra volt új.



8. Legújabb könyves szerelem.


Unalomig ismétlem, de a Rudnay-gyilkosságok Böszörményi Gyulától.



9. Legújabb kedvenc karakter.


Tóraf, a Tritonból


10. Egy könyv, amin sírtál.

R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy. Volt egy rész, amit nem lehetett megállni könnyek nélkül és bizony szükség volt a zsepire.


11. Egy könyv, ami boldoggá tett.


Belinda Alexandra: Ezüst akácia, melengeti a lelket ez a történet





12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.

Dzsungel könyve 






13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.


Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz


14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).

Már megint a Rudnay-gyilkosságokhoz kanyarodok vissza, de idén eddig ennek tetszik a legjobban a borítója, olyan kiemelkedőn elbűvölő könyvet, - mint ahogy többen is az S-t említették- nem vettem idén.


15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Robert Galbraith: Gonosz pálya



16. Kiket jelölsz?

 Én személy szerint szívesen olvasom az összegzős tageket, bejegyzéseket, ezért, aki kedvet érez vigye, töltse bátran. 

2 megjegyzés:

katacita írta...

Na most már el kell olvasnom a Rudnay-gyilkosságokat nekem is, ha ennyien dicséritek! Az első részt nagyon szerettem, olyan hangulatos.
A Gonosz pálya nekem is nagyon várós, majd valami mélyponton előveszem, az tuti kirángat belőle. :D

Kritta írta...

A végén még közös olvasás lesz a Gonosz pályából, mert én is későbbre tartogatom. A Rudnay-gyilkosságokban most szerintem kevésbé volt hangsúlyos a történelmi leírás, de a Tabánról szóló részeket nagyon szerettem.

Kövess e-mailben is