2016. augusztus 14., vasárnap

Emily St. John Mandel: A tizenegyes állomás - Mert életben maradni nem elég

A ​​Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.

Mostanában igyekszem egyre nyitottabbnak lenni az olvasmányaim terén (is), hiszen a romantika és krimi műfajon túl is bukkanhatunk szép számmal igazi gyöngyszemekre. Most sem történt ez másként, egy igazi vagány, posztapokaliptikus történetet olvashattam, mely teljesen kimozdított a komfortzónámból, emellett sokáig velem maradó élményt nyújtott. 
A regényt esténként olvastam és bevallom néha kinéztem az ablakon, mert muszáj volt meggyőződnöm arról, hogy körülöttem igenis él a világ és működik az elektromosság, repülnek a repülőgépek és hasít az internet, mert annyira magával ragadott ez a bizarr, de ugyanakkor könnyedén a valósággá  váló világ leírása, hogy néha bizony át kellett váltanom egy könnyedebb olvasmányra.


A történet légegye, hogy az általunk eddig oly biztonságosnak és ismerősnek vélt világunk egyik percről a másikra széthullik. Eltűnnek mellőlünk a családtagok, barátok, ismerősök és ott állunk egyedül a semmi közepén, minden hétköznapi kényelem nélkül.
Személy szerint ahogy ebbe belegondoltam kirázott a hideg, de a történet szereplőivel mindez megtörténik. 

Jeeven, Kirsten, Clark és még pár "szerencsés" ember túlél egy szőrnyű és mindent elpusztító járványt (grúznáthát), mely után kénytelenek valahogy az addig ismert dolgokat elengedni és egy egészen egyedülálló új életvitelt kialakítani. 
"Mert életben maradni nem elég"
Ezt a drámai változást követi végig a regény, egy gyermekszínészből, hogyan lesz a művészetek iránt továbbra is rajongó, de ugyanakkor gyilkolásra kész felnőtt, vagy egy korábbi mentősből, hogyan lesz a lehetetlen körülmények között családapa, illetve egy iskolázott emberből múltőrző. Ők hárman csak azok a főbb karakterek, akikkel már a regény kezdetén találkozunk egy, a grúznátha előtti időkben sikeres, bár öregedő színész kapcsolati hálóján keresztül. 

A regény mindvégig egy olyan alaphangulatot teremt, mely által magunk is kicsit részesévé válunk a történetnek, mivel a szemléletes leírások által könnyedén bele tudjuk magunkat élni abba  a lelkiállapotba, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet. Bármikor kitörhet egy eddig ismeretlen és mindent elsöprő járvány, bevethetnek egy ismeretlen fegyvert, tehát a mai világban igazából nem lehetünk teljes biztonságban, mindig ott lebeg, az a bizonyos Mi lenne, ha? kérdés. Erre a kérdésre mutat egy lehetséges alternatívát (nem is akármilyent) a regény.

Boarding Airplanes on San Francisco SFO Airport Free Stock Photo

Nagyon evidensnek vesszük, hogy van áram, internet, orvos, gyógyszerek és még sok egyéb az élethez számunkra nélkülözhetetlen vívmány, ami akár egyik napról a másikra eltűnhet és mi pedig elveszítjük azt a luxust amiben eddig eddig éltünk. 

Rá kellett döbbennem, hogy hálásnak kell lennünk minden egyes napért, amit a mai körülmények között töltünk, hiszen gondoljunk csak a középkor sötét korszakára, biztos senki sem szeretné hirtelen ott találni magát, pedig egy esetleges apokalipszis után nem lenne más a helyzet. 

Legyünk hálásak, azért amink van itt és most. Számomra ez volt a regény fontos mondanivalója és tanulsága. 

A karakterek ábrázolása nagyon jól sikerült, erősek, függetlenek és igazi túlélők. Az egyes szereplők életében valamilyen módon fontos szerepet játszik továbbra is az alkotás és a művészet, ki színdarabokat ad elő, ki zenél, ki pedig kenyeret süt. A lényeg, hogy a teremtés vágya egy borzalmas esemény után is ott munkál az emberekben. Hiszek benne, hogy ez valóban egy kiölhetetlen vágya minden embernek és kellemes volt olvasás közben ezzel a ténnyel szembesülni. 

Amikor megakadunk valamivel, nem működik a számítógépünk egyszerűen megnyomunk egy gombot újraindítjuk, vagy hívjuk a szerelőt. A regény szereplőinek saját magukat kellett újraindítani, mindenféle külső segítség nélkül. Egy idő után már nem volt lehetőség a lakók nélküli házból elhozni azokat a dolgokat, amire szükségük lehet, így minden egyes tárgy, ami régen fogyóeszköz volt (szappan, törölköző stb.) óriási kinccsé lép elő. Ebben a látszólag élhetetlen világban továbbra is ott munkál a barátság, a fejlődés és a tudás iránti vágy, illetve a teremtés is megjelenik, hiszen továbbra is születnek kisbabák, akik már csak ezt a grúznátha utáni világot ismerik és próbálják élhetővé tenni.

Emellett az emberek túlélési ösztöne továbbra is furcsa és vad dolgokra tudja rávenni őket, ember embernek lesz ellensége és nincs olyan, hogy biztonság. Ezen emberi tulajdonság megjelenítése ad még egy plusz sötét alaphangulatot, ami a profétával teljesedik be. A próféta egy igazán összetett személyiség, érdekes volt a gyerekkorától megismerni ezt a karaktert, akit a körülmények rossz irányba tereltek élete során, majd már ebből nem tudott kimozdulni és ezáltal a történet legnegatívabb és legsötétebb szereplője lett, aki leginkább a háttérből mozgatta a szálakat. Nem bántam volna, ha egy picit nagyobb teret kap, hiszen egy érdekes karakter volt. 

Zseniális világot teremtett az író, távolinak tűnik és mégis közelinek érezzük magunkhoz a lehetőségét. 

Szerettem azt is, ahogy néha visszakanyarodtunk a szereplők grúznátha előtti világába, melyről mindegyik karakternek más és más emlékei maradtak meg, de a visszatekintések által teljes életutakat ismerünk meg és a kontrasztot a múlt és a jelen között. 


Összegezve

Számomra letaglózó és elgondolkodtató regény volt. Nagyon elgondolkodtató a mondandója, hiszen meg kell becsülnünk minden egyes napot, mert nem tudjuk melyik lesz az a bizonyos utolsó. Nagyon örülök, hogy ezzel a regénnyel ismét kimozdultam a komfortzónámból és új kedvencet avattam egy olyan műfajban, ami eddig távol állt tőlem. 
El tudnám képzelni középiskolai kötelező olvasmányként is, annyira jól meg van írva a történet, hogy kevés helyen hibádzik, emellett kiváló jellemrajzok és világábrázolás teszi teljes egésszé a regényt. 
Ha negatívumot szeretnék említeni, akkor az csak és kizárólag a lezárás lehet, nekem ott maradt egy pici, de tényleg csak egészen pici hiányérzetem, nem volt meg a nagy "hűha, ez igen!" érzés, de maga a regény annyira hihető és kerek, hogy ettől még 98%-osként értékelném. 













Nincsenek megjegyzések:

Kövess e-mailben is