Ugrás a fő tartalomra

Brown atya és a többiek, amikor a papok nyomoznak

Hosszú évekkel ezelőtt eltűnt a szemünk elől, de hamarosan visszatér Sherlock Holmes, Hercule Poirot vagy épp Miss Marple méltó társa, az első ránézésre ugyan kissé idétlennek és gyámoltalannak tűnő, valójában viszont rendkívül éles elméjű s az emberi lélek titkait mélyen ismerő angol pap, Brown atya, aki minden elé kerülő bűnügy kusza szálait kibogozza. Gilbert Keith Chesterton nem csak egy újabb magándetektívvel ajándékozta meg az irodalmat a jeles páter személyében: humoros és lebilincselő novellái felnőtten meglelt keresztény hitének, világlátásának és optimizmusának is tükrei.





Bevallom mostanában picit rákaptam azokra a sorozatokra amiben papok a főszereplők és ráadásul nyomoznak is. Nem tudom konkrétan megmondani, hogy miért is vonz a téma, de tény, hogy kínálatból nincs hiány és remek kikapcsolódást nyújtanak. Mondhatni jobban szeretem, mint a CSI, Gyilkos elmék, NCIS kicsit túl modern és vad részeit. Egy nyugodtabb légkörben játszódó és sokszor csak a logikára hagyatkozó nyomozást sokkal szívesebben nézek meg a tv-ben, vagy olvasom el egy jó könyv formájában. Egyetlen kivétel van a Dr Csont, mert azt még mindig nagyon csípem.

Könyv és tv sorozat egyaránt jöhet, mert mindkettőre vevő vagyok, a kínálat pedig nem rossz. 

Nézzük, hogy kik a kedvenceim.

Könyvben egyértelműen G.K. Chesterton Borwn atyája viszi a pálmát. 



Brown atya ránézésre picit bénácska,  de ugyanakkor éles eszű és nyelvű , akinek a helyén van a szíve. Ő az akinek az útját mindig keresztezi egy bűntény, amit utána sikeresen segít felgöngyölíteni és még az sem tántoríthatja el, hogy olykor a nyomozó hatóság útjában van és kivívja sokak ellenszenvét a környezetében. 
Nem lehet Poirot-hoz hasonlítani, de valahogy mégis mindig párhuzamot vonok kettőjük közé, mert rendelkeznek egy olyan adottsággal, amivel az egyszerű emberek nem bírnak és valahogy a higgadt, szemlélődő és ravasz agyafúrtságukkal megoldják a kibogozhatatlannak tűnő gyilkosságokat is. Emellett betekintést nyerünk a vidéken élő angolok életébe.  
Legutóbb a Brown atya botránya című több novellából álló könyvét olvastam el. Az egyes történetek viszonylag rövidek, nincs mindig áldozat, de van remek agytekervényeket megmozgató rejtély. Számomra a Vihar a varázskönyv körül című történet tetszett a legjobban, hatalmasat koppant, amikor leesett a nyilvánvaló, nem is értettem, hogy miért nem jöttem rá,  pedig utána gondolva annyi, de annyi apró nyom volt elejtve és mégsem sikerült megoldanom a rejtélyt. Biztos vagyok benne, hogy a cél sokszor az volt, hogy az olvasónak is a végén álljon össze a történet, amikor Brown atya szépen elkezdi összerakni a képet. Nagyon tetszik ez a fajta krimi, mert meg kell hagyni, hogy merőben eltér a megszokottól, sem Sir Arthur Conan Doyle-hoz, sem Agatha Christie-hez, sem pedig egy mai krimihez nem lehet hasonlítani. 
Azon se csodálkozzunk, hogy néha mi magunk sem értjük, hogyan vonta le a jó atya a következtetéseit, vagy éppen milyen vakszerencsének köszönhetően jut információkhoz, de nem is ez a lényege a történeteknek, hanem, hogy egy kicsit mi magunk is belemerüljünk egy jól felépített nyomozásba, miközben szinte látjuk magunk előtt az angol szalonokat, kerteket és az egyházi gyülekezet tagjait. Apró pici mozzanatok viszik előbbre a történeteket, amik néha akkorát koppannak, hogy mi magunk is meglepődünk rajta. 
Személy szerint én nagyon jól szórakozom mind könyvben, mind pedig tv sorozat formájában a derék Brown atya történetein. A tv sorozat jelmezei és helyszínei nagyon valósághűek, remekül visszaadják a kort, amiben a történet játszódik, valamint a szereplők is szerintem mindannyian illenek az általuk megformált karakterhez.


Brown atya minden pénteken 20 óra 30 perckor a Dunán nyomoz. 


Jöjjön a nagy tv-s kedvencem, Don Matteo. 



Nekem ő picit olyan, mint egy mai korban élő Brown atya, ugyanúgy terelgeti a nyáját, mindenkit ismer Gubbio-ban, mint Brown atya a saját falujában. El sem bírom képzelni, hogy a valóságban létezhet egy ilyen higgadt, jólelkű és aktív atya, mint Terence Hill által oly zseniálisan megformált Don Matteo.
Brown atya és Matteo is előnyben részesíti a biciklis közlekedést, azt egyenesen imádom, ahogy Terence Hill száguldozik a gyönyörű Gubbioi utcákon, tájakon és a megérkezésekor odavágja a biciklijét a falhoz. Csúcs!
Valljuk be Terence Hill a korához képest még mindig jól néz ki és nagyon testhezálló szerepet kapott Don Matteoként. 
A mellékszereplők is zseniálisak, igazi olaszok a túlzásaikkal és nagy szívükkel. Egytől-egyik szerethetőek, személy szerint nem tudok olyan szereplőt mondani a sorozatból, aki valamilyen módon ne nőtt volna a szívemhez, remek kis társaságot hoztak össze a sorozat alkotói. Azt kell mondanom, hogy bár egy alapsémára épülnek a történetek, de egy pillanatig sem unalmasak, mert amikor a krimi szál gyengébb akkor jönnek az erősebb magánéleti részek és ez fordítva is igaz. Szinte hétvégén már hiányzik, hogy nem látok bele Gubbio mindennapjaiba. :)
Közben utánanéztem és valóban kiderült, hogy a sorozat alkotói Brown atyáról vették a mintát. 

A sorozat 2000 óta van műsoron, már a 9. évadnál tartanak. Talán ez is mutatja, hogy töretlen népszerűségnek örvendenek. Eddig összesen 194 rész készült. Itthon is már a 9. évad van műsoron.

Don Matteo cast. Italian TV series. DVDs found on Amazon.


Gubbio
A csendőrség előtti tér


Don Matteo hétköznaponként 18 óra 35 perckor a Dunán


Dowling atya nyomoz

képRégebben pedig Dowling atyát néztem. Dowling atya és Oskowsy nővér is mindig gyilkosságba botlott, talán már nem is meglepő. Az atya a film végére mindig megoldotta a legbonyolultabb ügyeket is, talán ez sem meglepő.  
Szerettem ezt a sorozatot is, igaz mostanában nagyon ritkán játsszák a csatornák. Sokszor suliba indulás előtt megnéztem egy Dowling atyát, mert már akkor is vonzottak a nyomozós-papos sorozatok. :) Ki érti ezt....




Ti is ennyire szeretitek a nyomozó atyákat, mint én?


Megjegyzések

Anna üzenete…
Nagyon tetszett a bejegyzés. :) Én valahogy soha nem tudtam rávenni magamat, hogy Don Matteót nézzek, pedig Terence Hill-t kedvelem. A Dowling atya nyomoz sorozatot én is néztem régebben, az tetszett. Kedveltem a szereplőket. Amúgy nem is gondoltam bele, hogy ennyi "pap nyomoz" sorozat van, kapásból csak Dowling atya jutna eszembe.
Kritta üzenete…
Egyszer érdemes lenne megpróbálnod megnézni egy részt a Don Matteo-ból, mert Terence Hill nagyon jó benne. Igen, én sem gondoltam, hogy ennyi papos sorozat van, de szerintem ez még közel sem az összes. :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Princess Michael of Kent: A szerelmes Királynő

Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a 15. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou család életét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az Orléans-i Szűz, vagy Agnés Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője. A könyv nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, melyet a Kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak.
Érdemes már rögtön az elején leszögezni, hogy a regény az Anjou trilógia első részét képezi, bár a Molyon ez nincs fe…

Borsa Brown: Az Arab 18+

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá.
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát.
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen…

Budai Lotti: A kegyencnő hálószobájában - A borostyánszemű 1.

1645-ben ​Henrietta Mária angol királyné Franciaországon utazik keresztül, mikor menetét megtámadják, s elrabolják egyik legbecsesebb ékszerét. Ez az értékes nyakék évtizedekig mozgatja majd a háttérből a Combray család sorsának szálait: szerelmeseket segít révbe, bosszúvágyat ébreszt, s lesz, kinek vesztét okozza… S akinek sorsát végzetesen befolyásolja, az Louise de Morainville, a Borostyánszemű, akit a szerelem és a történelem hullámai éppen a kor legfelkavaróbb bűnügye, a mérgezési botrány idején sodornak a Napkirály udvarába.
A magyar irodalmi élet új tehetsége első regényével egy letehetetlenül izgalmas, korhű történetet ad a romantika, a kalandregények és a történelem kedvelőinek kezébe. A könyv ráadásul újdonsággal is szolgál: az olvasó színes, képeslap-szerű betétek segítségével ismerkedhet meg közelebbről a korabeli divattal, szokásokkal és egyéb érdekességekkel.
szerző fotója
Budai Lotti az ELTE jogi karán végzett, a jogtudományok mellett művészettörténetet is tanult. A kez…