2017. február 1., szerda

Ez volt január

A hideg januárt összesen 8 elolvasott és 2 elkezdett könyvvel zárhatom. Köszönhető mindez a babavárással megnövekedett szabadidőmnek. A 8 elolvasott könyv közül 5 szólt a várólistám csökkentéséről. A listán szerepelt Lauren Graham Egy nap talánja, Gabrielle Zevintől az Egy könyvmoly regényes élete, Abby Clements-től Vivien Mennyei fagylaltozója, Victoria Connelly Egy nyár, amit sosem felejtesz könnyed romantikája és végül még ide sorolható Carola Dunn Daisy és a megmérgezett díva című laza kis krimije.

Még nem volt olyan évem, amikor a januárt úgy tudtam kezdeni, hogy a várólistámat a kitűzött 12 könyvből hétre apasztottam volna. Hurrá!

Azon kívül, hogy csökkentettem a várólistámat még belefért  Naomi Wood Mrs. Hemingway című szösszenete és Santa Montefiore A ház a tengernél című múlt-jelen romantikája, ami számomra kicsit Elizabeth Adleresre sikeredett, bár ettől függetlenül kikapcsolt és élvezetes is maradt mindvégig. Ezen kívül befejeztem egy Poirot feltámadást is, történetesen Sophie Hannah-tól a Zárt koporsót. 

Emellett jutott időm elkezdeni Nyáry Krisztián Így szerettek ők kötetét, ami be kell vallanom számomra inkább lassan ízlelgetős kategória, nem pedig egy gyorsan haladós olvasmány, hiszen érdemes kiélvezni apránként, elkerülendő a hirtelen ránk zúduló tömény és eltelítő (szerelmi)életutakat. Végül még jutott időm elkezdeni  egy további vcs. könyvet is, ami nem más, mint Robin Sloan-tól a Penumbra út nonstop könyvesboltja, amely regény már az elején elvarázsolt és alig várom, hogy megtudjam mi sül ki belőle. 

Ezen kívül még van egy decemberről áthozott olvasásom is, A Lány az égből, bevallom mindig valami elterelte róla a figyelmemet, de talán februárban.

Szeretnék írni értékelést is, de a gép elé már nincs túl sok kedvem leülni, remélem ezen a statisztikán februárban kicsit sikerül javítani.

Lauren Graham: Egy nap talán












Januárban összesen 4 bejegyzés került ki az oldalra. 


A beszerzések terén továbbra is megtartóztató taktikát folytatok, de az alábbi két kötet mellett nem tudtam elmenni:

 


Többiek:

Dóri
Nikkincs
Amadea
Nita
Mariann
AniTiger
Nancy
Tekla

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon