2016. június 3., péntek

Félbehagytam? Nem bánom!

Bizony elég sokszor előfordul velem, - főleg mostanában-, hogy nem fejezek be egy adott könyvet, talán még annak ellenére sem fejezem be, hogy éppen egy-egy nagyon vágyott könyvről volt szó. 


Mostanában a bőség zavarától is szenvedek, hiszen a sok friss megjelenés mellett a könyvtárból kihozott daraboknak sem tudok ellenállni. Erre való tekintettel úgy döntöttem, hogy amennyiben egy olyan történetbe botlok, ami nem igazán ragad meg, akkor nemes egyszerűséggel leteszem, vagy elteszem későbbre. Attól függetlenül, hogy félbehagyom mindig megjegyzem, hogy hol tartottam, mert lehet, hogy később még beleszerelmesedünk egymásba az adott regénnyel. 

Most pedig azt szeretném megmutatni, hogy miket is hagytam félbe az elmúlt év végén és idén, illetve pár szót ejtenék arról is, hogy miért. 

Biztos lesz meglepetés is a listám vonatkozásában, mert közülük több is nagyon-nagyon jó értékelést és magasztalást gyűjtött be, sőt még díjat is nyertek egyesek. Ennek ellenére én most nem találtam meg a közös nevezőt köztem és a könyv között. Ez természetesen legfőképpen az én hibám és nem az íróé, mert mint említettem több könyv is igen nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében.



Anna Godbersen Luxe girl sorozatának első darabjával próbáltam meg kapcsolatba kerülni, de már az elejétől fogva úgy éreztem, hogy untat, gyönyörűek, gazdagok és hamisak, valahogy úgy éreztem, hogy túl van cifrázva az egész és nem valódi, olyan hamis valóságot próbálnak rám erőltetni, ami nem igazán ment le a torkomon. Volt egy olyan érzésem, azon erőlködik az író, hogy egy Julia Quinn történetvezetést keverjen Austen nagyszerűségével. A kor leírása sem tudott magával csábítani erre az utazásra, így letettem, viszonylag hamar és nem maradt űr utána, azóta sem vettem újra elő.
A borító azonban gyönyörű, imádom ezt a habos rózsaszín csodát és a borítóra remekül rászerkesztett címet.






Ismét belebotlottam egy gazdagok és hazudósok történetbe. Én igyekeztem megszeretni, hiszen az alaptörténet nagyon megfogott és ráadásul idilli környezetbe lett elhelyezve a történet, de ettől függetlenül hosszabb ideig nem tudott lekötni, a csattanót már nem vártam meg, mert addigra már túl sokat olvastam a könyvről és egyáltalán nem élveztem annyira, nem igazán jelentett kihívást. Nagyon sokszor és röviden vettem kézbe, biztos vagyok benne, hogy ez is ártott és nagyban hozzá is járult ahhoz, hogy ne tudjam magam beleélni a történetbe. Szerintem ez a könyv lesz az, amivel még újra fogok próbálkozni, egyszer..... Van olyan, amikor túl sok(k) valami?












Ez abszolút nem tetszett, se nem sci-fi, sem nem disztópia/antiutópia, az egész zavaros és furcsa volt. Nagyon hamar letettem, még mielőtt megőrültem volna a sok bizarr gondolattól. 



















Félreértés ne essék! Imádom Harper Lee-t, de a Ne bántsátok a feketerigót olyan magasra tette a mércét, hogy a Menj, állíts őrt! nálam sajnos nem érte el azt a hatást, amit reméltem. Még azelőtt letettem, hogy csalódnom kellett volna, bár ezzel biztos egyedül vagyok, de én úgy éreztem, hogy meg sem közelíti azt az irodalmi remeket, amivel Harper Lee korábban lenyűgözött. A felnőtt Scout számomra már nem volt annyira érdekes, mint a kibontakozó emberpalánta Scout. Nagyon rossz, hogy a két mű nem egyszerre jelent meg, hanem viszonylag hosszú kihagyás után, érdekelt volna, hogy akkor mennyire lett volna eltérő a két mű, ha egyszerre látnak napvilágot, azonos szerkesztés és világnézet vonatkozásában, mert az eltelt időt lehetett érezni. Jelen esetben nagyon rosszat tesz az összehasonlítás, mert elviekben lehetne ez egy remek könyv, de ott van a feketerigó, ami miatt nem lehet elfogultság nélkül tekinteni erre a kötetre. Én még mindig úgy érzem, hogy jobb volt elengedni itt és most ezt a történetet.







Ez a könyv pontosan a MI VAN? kategória számomra. Nem szeretem és nem is követem a valóságot tükrözni kívánó show műsorokat (milyen kíméletesen fogalmaztam, megleptem magamat), emiatt már eleve éreztem, hogy nem igazán fogunk passzolni egymáshoz, mármint a történet és én. Ettől függetlenül a kíváncsiság hajtott, mert a borító például nagyon tetszett, illetve nem szerettem, hogy gyerekeket zárnak össze, nekem túl sok volt a ticket-ezés már az elejétől kezdve és alapjáraton bizarr volt az egész történet. Nem, ez most nem kell nekem! 



A felénél egy picit tovább jutottam, szerettem és egyből jöhet a kérdés, hogy akkor miért is hagytam félbe. Rögtön meg is mondom, mert túl sokkoló volt, gyönyörűen megírt történetek, de túl sok szomorúságot sikerült egy kötetbe gyűjteni és ez olyan fajta szomorúság, ami ki is jön a lapokról, ezáltal éli tovább az életét. Elgondolkodtat és lenyűgöz, sokkol és megsemmisít. Méltán kapott Pulitzer-díjat a könyv. Igazából ezt nem félbehagytam, hanem eltettem későbbre, mert egy ilyen kötetet nem lehet elfelejteni, ezért majd ismét előveszem, akkor, amikor egy kicsit feltöltekeztem pozitív energiákkal és nem elvenni, hanem adni fog tudni egy-egy novella. 

4 megjegyzés:

Lily írta...

Én sem fejezek be egy könyvet, ha nem tetszik, nem pazarlom az időmet rossz olvasmányokra, viszont ha valóban megfogott az Elizabeth Strout könyv, akkor csak biztatni tudlak, hogy egyszer fejezd majd be, mert kiváló könyv! Most éppen az írónő egy másik könyvét olvasom, és azt kell mondjam, lenyűgöző a stílusa, és megéri minden könyvét olvasni.

Abban teljesen igazad van, hogy a szomorúság, ami a Kisvárosi életek lapjain van, olyan, ami olvasás is után is megamarad az emberben, ha csak rágondol, de mégis annyira húsbavágó és valós, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette, és aki fogékony a mélyebb mondanivalóra, azt képes teljesen beszippantani és megragadni.

Kritta írta...

Igen, Te is nagyon jól megfogalmaztad a lényeget, ez nem egy elengedős könyv. Szerintem biztos, hogy újra előveszem.

katacita írta...

A Luxe Girlt egyszer nagyon régen elkezdtem, de mivel az elején annyira nem történt benne semmi, hogy majdnem elaludtam rajta, inkább félbehagytam én is. :)
A Hazudósokat mondjuk nagyon szerettem. :)
A Jessie Lamb meg olyan kár, hogy nem sikerült jól, szerintem még egy igazán pozitív véleményt se olvastam róla, pedig a téma meg a fülszöveg alapján biztos valami igazán klassz regényt lehetett volna kerekíteni belőle.

Kritta írta...

Tudom, a hazudósok sokaknak nagy kedvenc lett. Engem annyira nem tudott lekötni, amikor még a csapból(netről) is az folyt. Majd egyszer.... :)

Kövess e-mailben is