Agatha Christie: Öt kismalac

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt.

Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest:
a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

Többször, több helyen is említettem már, hogy mennyire rajongok Agatha Christie munkásságáért. Állíthatom, hogy szinte a teljes életművet olvastam már, így havonta, esetleg kéthavonta újrázok valamelyik regénnyel. 

Az egyik kedvencem az Öt kismalac című regénye. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon kedvelem Poirot mégis inkább Miss Marple az, aki igazán közel áll a szívemhez. Ebben a regényben viszont Poirot szürke kis agysejtjei zseniálisan lépnek működésbe.

Le szeretném szögezni, hogy a csúf borító(k) ne tartsanak vissza senkit, mert a külcsín itt nem tükrözi a belső értékeket. 

A regény érdekessége, hogy Poirot nem egy aktuális büntettet próbál kinyomozni a maga szokásosnak kicsit sem nevezhető módszereivel, hiszen a történet szerint:

Egy fiatal hölgy, Carla Poirot segítségét kéri egy 16 évvel korábban történt gyilkosság kinyomozásában, melyben a szülei játszották a főszerepet, mint gyilkos és áldozata. A rendőrségi tényállás szerint Caroline, az anya megmérgezte férjét, a kiváló festőt. Ehhez a tényhez a nyomozóhatóság kétséget sem fűzött, az ügyet lezárták, de valaki valamit titkol azóta is.... 

16 évvel később egy kis csavarnak köszönhetően levél érkezik, miszerint Caroline a halála előtt levlélben megvallja lányának, hogy nem ő ölte meg a férjét, de a levelet Carla csak 16 évvel később kapja meg. A kérdés az, hogy Carla úgy elhiheti-e a levélben foglaltakat, hogy csak halvány emlékei vannak a szüleiről, illetve a gyilkosság napján a házukban tartózkodó emberekről?

Poirot munkához lát és egyre jobban elmerül a híres festő utolsó napjainak eseményeiben és a halála napján hozzá közel álló emberek emlékeiben. Ebben a regényben nagyon jól megjelenik az ember pszichológiája, a cselekedetek mozgatórugói, sztereotípiák és a tanult tehetetlenség egy mozzanata is, ami érdekesen vetült az anya karakterére. 

A házban az áldozaton kívül öt potenciális gyilkos tartózkodott, de mindannyian kicsit máshogy emlékeznek a gyilkosság napjára, így Poirot-nak igencsak szüksége van a zseniális logikájára, hogy a nyomozás végére összecsusszanjanak a kis mozaikdarabkák. 

Nagyon tetszett, hogy 5 kismalachoz hasonlítja az írónő a szereplőket, nagyon érzékletesen osztja a szerepeket, szinte láttam magam előtt, ahogy az egyik kismalac a piacra megy, de ott a másik, aki sok húst evett, stb. 

Az öt karakter:

a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

Úgy gondolom, hogy már csak a fenti jellemzések alapján is mindenkinek lenne tippje a gyilkos kilétére, de elmondom, hogy azok, akiket megkérdeztem nem mindannyian találták el azt a személyt, aki valóban gyilkolt. Mindenki a saját sztereotípiáit próbálta kivetíteni, akkor, amikor előzetes ismeretek nélkül választott. Érdekes kis játék  lehet megpróbálni előre megtippelni vajon ki a tettes. 

Ti kire gondoltok?

Ennél jobban én sem tudtam volna azonosítani a szereplőket, tökéletesen passzolt hozzájuk az a leírás, amit rájuk aggatott az írónő, remek képzettársítások. 

Nagyon érdekes volt az atmoszférája a regénynek, andalító, de mégis mozgalmas. Annak ellenére, hogy a múltban játszódik a regény nagy része mégis azt érezzük, hogy a történések az olvasás pillanatában zajlanak le. Számomra ez az egyik legjobb stílusban megírt és legprecízebben felépített Agatha Christie könyv volt, amit olvastam. 

A gyilkos kilétére a szokásostól eltérően hamar rájöttem, de annyira lebilincselt az, ahogy Poirot szedegette az információmorzsákat és illesztgette a helyükre, hogy mégis nagyon élveztem a közös nyomozást. Könnyedén haladt az írónő előre, vezette a szereplőket, Poirot pedig zseniálisan irányította a megoldás felé. Nagyon érdekesnek tartom általánosságban, ahogy Agatha Christie felépíti a regényeit, elvezeti a szereplőket és minket olvasókat a megoldásig. Ez a regény ebben kimagaslóan teljesített, amellett, hogy a cselekmény viszonylag kis területre koncentrálódott fizikálisan, mégis remek látvány tárult elénk, ami a gyilkosság helyszínére koncentrálódott. 

Valóban csak legekben tudok beszélni a regényről, az apróbb hibák felett is könnyedén át tudtam lendülni, mert olyan élvezetes olvasási élményt nyújtott, hogy nem tudtam haragudni a kisebb bakikért sem.

Az Öt kismalac az egyik olyan Agatha Christie regény, amit bátran merek ajánlani, a másik kedvencem, a Tíz kicsi néger mellett az írónővel éppen ismerkedő olvasóknak. Stílusos, időtlen olvasási élményt biztosítanak Poirot nyomozásai, a kis belga ismét remekelt. 

Agatha Christie és a természetfeletti - novellák gyűjteménye, Az utolsó szeánsz

Fülszöveg: Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt – a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú novellája – mindazok örömére, akik az irodalom segítségével szeretik borzongva átélni a természetfölötti titkok közelségét.

A Z   U T O L S Ó   SZ E Á N SZ 

Ismét Agatha Christie, mert úgy tűnik hogy a karantén időszakához nagyon is jól passzolnak az írásai. 

Most egy olyan gyűjteményből szemezgethettem, amely összegyűjtötte az írónő írásai közül azokat, amelyek valamilyen módon a természetfeletti élményhez kapcsolódnak. 

Ebben a könyvben összegyűjtött elbeszélései egytől egyig kísértetiesek, baljós hangulatúak. 

Talán nem is gondolnánk, hogy Christie milyen zseniálisan jeleníti meg az emberi lélek legapróbb rezdüléseit is, illetve mennyire komfortosan tud írni Miss Marple és Poirot karakterein túlmutatóan is. Megijedni azonban nem kell a szeretett karakterekkel ebben a kötetben is találkozhatunk. 

Az egyes novellák között vannak gyengébbek, amik nem ragadtak magukkal annyira az olvasás közben, sőt a végén sem, de vannak igazán szenzációsan sikerültek is közöttük. Ez utóbbiaknál érezhetjük az írónő védjegyéül szolgáló intelligens megoldásokat, remek jellemábrázolással kiegészítve. 

Christie szokásához híven remekül meséli el a történeteket, időnként bizony a hideg is futkoshat a hátunkon. 

A gyűjtemény nagy erőssége véleményem szerint az, hogy nagyon színes a paletta, amiről válogathatunk az olvasás során. Vannak benne kimondottan olyan történetek, amelyre valóban nincsen reális magyarázat, de vannak olyanok is, amelyek egy egyszerű csavarral megadják mindenre a választ. 

A megérzések, sejtések a kötet során nagyon erős hangsúlyt kaptak, véleményem szerint az írónő direkt állította ezt a tulajdonságot a középpontba, hiszen az embereket ezáltal nagyon jól ki lehet ismerni, de akár manipulálni is. 

A kedvencem a Fülemüle-villa volt, amit már korábban többször olvastam, azonban minden alkalommal kicsit mást tudott nyújtani, mint az előző olvasáskor. Számomra a novellái közül ez számít az etalonnak, ezzel nagyon magasra teszi a lécet. 

"Alix ösztönszerűen tudta már. Ma este akarja megtenni.... De még van remény."

Ettől függetlenül azt tudom mondani, hogy a 20 novella, amely ebben a gyűjteményben szerepel mind remekül megírt, önálló történet, egyik sem hasonlít a másikra, mindegyik kiváló kikapcsolódást nyújt és természetesen a kis szürke agysejtjeinket is alaposan megdolgoztatja.

Emellett nagyon szerettem még A baba történetét is, ez olyan igazán asszociatív és kényelmetlen érzést hagyott maga után, amitől nagyon érdekessé tudott válni a történet. Persze az írónő akkor még nem tudhatta, hogy később a babák horrorok főszereplőivé válnak, de ő már ekkor életet adott nekik az írásával. 

Nem kell meglepődnünk akkor sem, ha nem első ízben találkozunk egy-egy történettel, hiszen ezeknek a rövidebb írásoknak a többsége már korábban megjelent más kötetekben, tehát egyes novellák ismerősek lehetnek számunkra. 

Ez a gyűjtemény remek alkalom arra, hogy megismerjük az írónőt egy kicsit más, újszerű szemszögből is. 

Úgy gondolom, hogy összességében ez egy fantasztikus gyűjtemény, kedélyborzoló, rejtélyes novellákkal, igazán hátborzongató olvasási élményt biztosít mindenki számára. A rövid történetek könnyen olvashatóak, tipikus Agatha Christie stílusban, tartalmazva az írónő meglepő csavarjait. 

Bátran ajánlom olvasásra mindazoknak, akik szeretnének betekintést nyerni Agatha Christie és a természetfeletti titkos birodalmába. 

Kiadó: Helikon

Oldalszám: 436

Megjelenés éve: 2019

ISBN: 9789634793830

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Poirot visszatér!
1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb. Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját.

Amikor meghallottam, hogy Sophie Hannah feltámasztja Poirot karakterét ambivalens érzéseket keltett bennem már maga a tudat is, mivel tudtam, hogy Agatha Christie és kis belga nyomozója egyszeri és megismételhetetlen páros. Ezért elég sok időnek el kellett telnie, míg a könyvtár polcairól le mertem emelni a regényt. Elsőre kicsit meg is ijedtem a terjedelmétől, hiszen egy viszonylag vaskos kötetről beszélünk, de úgy voltam vele, hogy győzzön a kíváncsiság és jöjjön Poirot, az új. Mindamellett az Európa Kiadó által kiadott kötet borítóját bármelyik Agatha Christie regény megirigyelhetné, ízléses, kellőképpen hangsúlyozza Poirot-t, de mégsem éreztem túl soknak, olyan igazán szemet gyönyörködtető, de egyszerű borító.

Elég hamar kiderül, hogy több gyilkosság is borzolja egyszerre az olvasók idegeit, emellett még egy látszólag független rejtélyt is bevon az írónő a történetbe, de persze a szálak, mint oly sokszor itt is összeérnek. Nehéz a történetről bármit is spoiler nélkül írni, de talán az nem titok, hogy A,B,C,D, E és még ki tudja kik lehetnek érdekeltek a gyilkosságok elkövetésében, de nekünk olvasóknak mindvégig a találgatás marad és a folyamatos megoldás utáni kutatás. A kulcsot nem kapjuk tálcán, de az eredeti Poirot történetekkel szemben itt azért ki tudjuk találni mi magunk is a gyilkos személyét, ha egy picit is figyelünk, vagy a kuszaságban figyelni tudunk hosszú oldalakon keresztül.

"Akkor hagyom abba, amikor befejeztem - mondta Poirot."

Sajnos nincs olyan mesterien felépítve a nyomozás, mint azt Agatha Christie esetében megszokhattuk, igaz én ezt nem is vártam, hiszen nincs még egy olyan író, aki olyan bámulatosan oldatta meg a szereplőivel a gyilkosságokat, mint Christie. Természetesen Poirot-t sem lehetett ugyanúgy reprodukálni, hiszen ő is Agatha tollából vált azzá a zsenivé, akivé kinőtte magát. Jelen esetben Poirot inkább nyüzsgő, kapkodó és kicsit fellengzős benyomást keltett, gondolom ezzel is leplezendő a zsenialitás hiányát. Sőt meg merem kockáztatni, hogy azért került mellé Catchpool, a hulláktól irtózó detektív, hogy Poirot ettől tűnjön kimagaslónak, de sajnos még így sem sikerült a karakter átlagosnál jobbra. Nem, persze nem állítom, hogy rossz lett volna a regény, csak éppen túl terjengős, néhol szájbarágós, néhol pedig olyan érzést kelt, hogy a sok karakter között maga az írónő is elvesztette a végkifejlethez vezető utat. Folyamatosan olyan érzésem volt, hogy megpróbált több A.C. regényből is ezt-azt lemásolni, de ezáltal egy kicsit sok lett és valahogy nem jött át az író saját egyénisége, Christie-é pedig nem is jöhetett át.
Szerintem az alaptörténetből egy igazán jó regényt is ki lehetett volna hozni, ha nem ragaszkodik annyira az eredeti művekhez és nem próbál meg egy nagyon hasonló kvalitású regényt írni Hannah.

A lezárás szerintem túl lett ragozva és nyújtva, mégis azt kell mondanom, hogy egy kriminek nagyon jó volt, volt benne izgalom és dráma, rejtély és szerelem.

Poirot-val viszont bevallom voltak problémáim, indokolatlanul fel volt pörögve a karakter, az eredeti sokkal nyugodtabb, megfontoltabb. Szinte már-már azt kell mondanom, hogy kedvenc belgám kávé függő lett és ezáltal a gondolatait sem  mindig tudta rendezni. Valahogy nem ragadott magával a személyisége a könyv sorai közé tűzdelt tipikus Poirot-s francia mondatoktól sem, egy-egy szó még elment volna, n'est pas?

Összességében egy jó kis krimi lett volna, ha Poirot "nem rontja el", mert ez itt és most már nem az ő világa.