A Google bugyrain szörfözve (használják még ezt a kifejezést vagy már kiment a divatból?!) írtam be keresőszóként a skandináv, regény és humor szavakat, arra várva, hogy valamilyen nagymamis- nagypapis (Alkonypagony) vagy valamilyen jó kis Backman könyvet dobjon ki a kereső. Ehelyett valahogy eljutottam Anders De La Motte és Måns Nilsson, A halál színre lép című regényéhez. Először nem is értettem, mert egyértelműen krimi zsánernek tűnt a címe alapján, de a Moly oldalán gyorsan rákeresve kiderült, hogy ez bizony tényleg krimi, de humoros zöngével. Nem is kellett több, lecsaptam a regényre és október elején egy nap alatt elolvastam.
A történet Svédországban, Österlen kisvárosában veszi kezdetét, ahol az ájulásos betegsége miatt szabadságolt nyomozó, Peter Vinston meglátogatja a lányát és volt feleségét, akik jelenleg mostohapával karöltve az idilli kisvárosban élnek, nem is rossz körülmények között. Peter csak egy egyszerű látogatásra készül, hogy megünnepeljék a lánya 16. születésnapját, de ő maga sem gondolja, hogy egy gyilkosság történik a környezetében és Őt, mint amolyan sztárnyomozót felkérik, hogy legyen a helyi erők, nevezetesen a zöldfülű rendőrnő, Tove Esping segítségére. A tét pedig nem kisebb, mint a szövevényes kisvárosi kapcsolatok mentén kinyomozni azt, hogy ki ölte meg a sztáringatlanost, Jessie Anderson-t, ráadásul elég csúful. Jessie építési projektje, sokakban ellenszenvet váltott ki, így szinte mindenkinek érdeke fűződött valamilyen módon a gyilkossághoz, de az csak a regény végére derül ki, hogy ki volt hozzá elég bátor.
Azt tudom mondani, hogy egy klasszikus hangulatú krimiről van szó, amiben a szereplők egyedi módon értelmezik a körülöttük zajló eseményeket és mennek a saját fejük után, legyen az egy használható ötlet vagy éppen teljes bambaság. A szerzőpáros nagyon jól ki tudta használni azt a lehetőséget, hogy a kisvárosban mindenki ismer mindenkit, így néhol tévútra is tudták vinni a kisvárosi idill és Plútó macska uraság rakoncátlankodásai között el-elkalandozó olvasót.
Teljesen hiteles a kissé kiégett, elvált nyomozó és a kisvárosban élő különc lakók karaktereinek szempontjából a történet. A két rendőr felfogása merőben ellentétes, nagyon érdekes az, ahogy az írók a párost terelgetik, hol közelítenek, hol pedig távolodnak egymástól a nyomozás során, de egy idő után mindenképpen kénytelenek csapatban dolgozni. Peter kicsit különc, mint Monk, de emellett kellemes megjelenésű, mint Murdoch nyomozó, olyan intelligens, de kicsit fura figura, akit általában kedvelek, mint most is. Nagyon szerethető karakter, persze neki is vannak olyan dolgai, amitől mi nők fogjuk a fejünket, de mégis szerettem vele nyomozni. Talán Tove volt az a szereplő, akivel kevésbé tudtam szimpatizálni, igazából a regény végéig a semleges érzelmi vonalon maradtam vele kapcsolatban, sőt, bevallom, inkább bosszantott.
Az építkezés központi szerepet játszik ebben a történetben, ami igazi kisvárosi ellenállási mozgalmat váltott ki az ott élők körében. A mozgalom által megismerjük az idősödő meleg házaspárt, Jan-Eric Sjöholmot, egy nyugdíjas színészt, aki szeret a középpontban lenni, mint Lear király és férjét, Alfredo Sjöholm, aki inkább a háttérben tevékenykedik. Szerintem a különc Peter mellett ők is kellemes színfoltjai voltak a történetnek. De nem hiányozhat a túlbuzgó idősebb falusi hölgy, az ingatlanos és asszisztense, a szerelő, a lótenyésztő, a volt feleség és új párja sem a képből, akik akarva akaratlanul, de mindannyian a történet részeseivé válnak és segítik vagy éppen gátolják a nyomozást, természetesen a saját érdekeiket szem előtt tartva.
Szeretném kiemelni Plútót a macskát, bár nem vagyok cicás gazdi, de egyszerűen imádtam a kis "dögöt", szívesen olvastam volna több humoros részt a cica szereplésével.
Igazából megkedveltem ezt a színes társaságot, azt, ahogy felvállalták a szerzők az LMBTQ szálat és a családon belüli erőszakot is, illetve picit görbe tükröt tartottak az olvasó elé, amihez remek keretet biztosított az idilli kisváros.
A történet folyamatosan pörgött, a szereplők nagyon élesen kirajzolódtak a környezetükben és a furcsa humor is egészen jól működött, de a krimi szál nem vetekedett egy hagyományos skandináv krimivel, viszont azt kell mondanom, hogy a lezárás nagyon is kedvemre való volt.
Összességében tetszett a koncepció, a karakterek, a leírások és a cselekmény levezetés is. A svéd és az angol krimikre jellemző mintázatot nagyon jól hozta a regény.
A sorozat első részéhez egészen helyes borítók születtek, de a magyar verzió a cicával nálam igazán betalált.
Fülszöveg: Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne.
Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése