Georges Simenon, Maigret és a pikárdiai gyilkosságok

 

Fülszöveg: Maigret felügyelőnek nehezen indul a napja. Egy szenilis asszonyság attól tart, hogy az összes rokona meg akarja mérgezni, majd egy ismeretlen egész nap hívogatja a főfelügyelőt, mert meg van győződve arról, hogy az életére törnek. Miután hajnalban egy holttestet találnak a Concorde téren, felmerül a gyanú, hogy az előző napi telefonálóé, és Maigret úgy érzi, személyesen kell vállalnia a nyomozást. Az elkövető kézre kerítése során a kötekedő, kritikus hajlamú Coméliau vizsgálóbíróval is meggyűlik a baja. A felügyelő ezúttal is mindent megtesz azért, hogy beleélje magát az áldozat helyzetébe, és az sem okoz gondot a számára, hogy az elkövető fejével gondolkodjon, így lassan feltárulnak előtte az ügy részletei…

Georges Simenon és az Ő Maigret felügyelője nálam valahogy kimaradtak eddig, annak ellenére, hogy eléggé nagy krimi rajongónak tartom magamat. Pupilla blogján olvasgattam az ajánlókat, amik nagyon felkeltették az érdeklődésemet, de mindig egy másik krimi került le a polcról. Viszont szeptemberben úgy döntöttem, hogy nem várhat tovább és belekezdek Maigret és a pikárdiai gyilkosságok olvasásába. 

A történet alapját egy férfi szolgáltatja, aki úgy érzi, hogy üldözik, ezért többször is felhívja Maigret felügyelőt, aki éppen egy kellemetlen ügyféllel bajlódik, így nem éppen a legjobb hangulatában találjaa hívó. Miközben a telefonhívások rendületlenül érkeznek elindul a hajsza a telefonáló után, de végül estére mégis holtan kerül elő és ezzel nem kis fejtörést okoz a hatóságoknak. Eközben Maigret agya folyamatosan próbálja kideríteni, hogy ő maga milyen kapcsolatban állhat az áldozattal, aki konkrétan hozzá fordult segítségért.

Minél jobban beleássa magát Maigret az eseményekbe, annál szövevényesebb, ádázabb bűnözői hálózat közelébe ér, de folyton kisiklanak a markából és emiatt mindenki egyre frusztráltabbá válik. Szegény Maigret eközben még a betegség is kínozza, így többnyire a fotelből próbálja irányítani a csapatát és kézre keríteni a bűnösöket. Közben az események megállíthatatlanul pörögnek, de kérdés, hogy a bandát képesek-e megfékezni, még azelőtt mielőtt nagyobb baj történne. 

Bevallom nagyon meglepett a történet, a jó értelemben. Én személy szerint sokkal árnyaltabb és finomabb leírásokat vártam volna, de szerencsére a szerző már a maga korában sem fukarkodott a brutalitással és a csavarokkal. 

Érdekes megoldás volt, hogy az áldozat és a nyomozó között egy láthatatlan kapocs van, ami folyamatosan viszi előre Maigret-t, aki éles elmével próbálja kigubancolni az amúgy igencsak szerteágazó szálakat. 

Végig pörgött a történet, volt benne gyilkosság, üldözés, francia gasztronómia és humor is. Maigret és a bíró kimondottan üde színfoltot vittek az amúgy komor történésekbe. Emellett Maigret asszony is belopta magát a szívembe a maga higgadtságával, gyógyteáival és azzal ahogy a férjét kezelte és támogatta. Szimpatikus szereplőgárdást hozott össze az író, nagyon erős karakterekkel támogatta meg az amúgy is izgalmas történetet.

A francia életérzés pedig sütött a lapokról, imádtam azt az atmoszférát, ami egy a bűnüldözés még kevésbé kifinomult korszakába vezetett. Az éttermek, a kocsmák, az utcák, a házak és a társadalom alsóbb rétegeire vonatkozó leírások egytől egyig nagyon erősek voltak, szinte impulzívak. Imádtam, hogy még nincsenek mobiltelefonok, számítógépes nyilvántartások hada, meg úgy általánosságban high-tech nyomozati lehetőségek, itt még valóban érvényesült az elme fontossága és a csalafintaság. 

Emellett Párizs korabeli arca is élesen megjelent, a felvillanó képek, és benyomások által egy olyan város bontakozott ki előttem, ahol a bevándorlás és a bevándorlók már akkor igen terhelten jelentek meg, valós társadalmi problémát jelentettek. A regényben az író még kimondottan hangsúlyt is fektetett arra, hogy a bevándorlókat negatív megítélésben tüntesse fel, ez talán a regény furcsasága is egyben, de szókimondónak is tekinthetjük, nézőpont kérdése. A bevándorlók, mint bűnöző csapat jelentek meg, akiket kizárólag a bűn és mások megnyomorítása éltet, átgázolnak mindenkin, ha az érdekük úgy kívánja. A tét nem kisebb volt, mint a banda fejét lecsapni és a további brutalitást megállítani, ehhez pedig kellett Maigret és az ő jól szervezett csapata.

Szerettem olvasni ezt a klasszikusnak mondható, jól kidolgozott krimit. A leírások, Párizs megjelenítése a nyomozók szemszögéből mind-mind elvarázsoltak. A krimi szál is nagyon izgalmas volt, folyamatosan újabb és újabb nézőpontokat és összefüggéseket kaptam, amelyek gondolkodóba ejtettek. A szereplők teljesen életszerűen viselkedtek, érdekesek és egyben hátborzongatóak is voltak, vagy éppen a nyomozók vonatkozásában agyafúrtak és leleményesek. Nagyon megkedveltem Maigret karakterét, így novemberben is tervben van legalább egy kötet elolvasása az írótól.