Ugrás a fő tartalomra

Ez volt a könyves márciusom



Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Honor Tracy: Szép kis naplemente
Gerald Durrell: Kalandorok az őserdőben
Gerald Durrell: A Bárka születésnapja
Alex Rosenberg: A krakkói lány

Márciusban is remek hónapot zártam olvasási szempontból (is). 9 könyvet sikerült befejeznem, ezek közül A lány az égből egy régebbi elmaradásom volt, így egy plusz vállveregetés jár érte magamnak. Sőt a várólistámról is kipipálhatok egy újabb régi vágyat, mégpedig Elisabeth Gifford-tól a Tenger házát, ami egy fantasztikus, lenyűgöző regény és csak legekben tudok róla beszélni, nagyon a hatása alá kerültem.

Igaz a februári tervem, hogy sorra kerítem a Számolás jogát nem valósult meg, de így is úgy gondolom, hogy egy kivétellel, - a Hol volt, hol nem volt című regényen kívül - ismét remek olvasmányokhoz nyúltam (A krakkói lány pedig határeset). Bár bevallom Durrell-lel szinte lehetetlen melléfogni, mindig egy menedéket jelentenek számomra a kötetei, csak lassan kezdenek elfogyni az olvasatlan Durrell mesék, ami kicsit, na jó nagyon elszomorít. A krakkói lány nekem sok volt, sajnos kevésbé tudtam szeretni, annak ellenére, hogy a témát, azaz a II. világháborút nagyon szeretem, ráadásul most női szemszögből volt tálalva, és mégsem. 

Márciusban az alábbi értékelések születtek:

Könnyed krimik a múltból
Honor Tracy: Szép kis naplemente
Heidi W Durrow: A lány az égből
Mary Jo Putney: Az amazon és a katona
Elizabeth Berg: Hol volt, hol nem volt...
Richard Powers: Orfeo
Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

Ezen kívül bemutattam a kedvenc könyves instagrammereimet is:
könyves insta kedvencek

Az instagramra is igyekszem időről időre feltölteni képeket, ha van kedvetek nézzetek be, ahol új néven továbbra is megtaláltok.




@hkrisztinablog

Áprilisra nincsenek különösebben konkrét terveim, hanem úgy döntöttem hagyom magam sodródni az árral és éppen ahhoz a könyvhöz nyúlok, amit az adott pillanat diktál, eddig ez bevált. 

Nálatok milyen volt a március?


Többiek márciusa:






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Borsa Brown: Az Arab 18+

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá.
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát.
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen…

Princess Michael of Kent: A szerelmes Királynő

Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a 15. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou család életét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az Orléans-i Szűz, vagy Agnés Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője. A könyv nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, melyet a Kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak.
Érdemes már rögtön az elején leszögezni, hogy a regény az Anjou trilógia első részét képezi, bár a Molyon ez nincs fe…

Budai Lotti: A kegyencnő hálószobájában - A borostyánszemű 1.

1645-ben ​Henrietta Mária angol királyné Franciaországon utazik keresztül, mikor menetét megtámadják, s elrabolják egyik legbecsesebb ékszerét. Ez az értékes nyakék évtizedekig mozgatja majd a háttérből a Combray család sorsának szálait: szerelmeseket segít révbe, bosszúvágyat ébreszt, s lesz, kinek vesztét okozza… S akinek sorsát végzetesen befolyásolja, az Louise de Morainville, a Borostyánszemű, akit a szerelem és a történelem hullámai éppen a kor legfelkavaróbb bűnügye, a mérgezési botrány idején sodornak a Napkirály udvarába.
A magyar irodalmi élet új tehetsége első regényével egy letehetetlenül izgalmas, korhű történetet ad a romantika, a kalandregények és a történelem kedvelőinek kezébe. A könyv ráadásul újdonsággal is szolgál: az olvasó színes, képeslap-szerű betétek segítségével ismerkedhet meg közelebbről a korabeli divattal, szokásokkal és egyéb érdekességekkel.
szerző fotója
Budai Lotti az ELTE jogi karán végzett, a jogtudományok mellett művészettörténetet is tanult. A kez…