Jo Nesbø: A fiú

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.

A Mini-könyvklub októberi könyve egy igazi skandináv krimi volt, mégpedig nem is akármelyik írótól, hanem a műfaj egyik legjobbjától Jo Nesbø-tól. 

Be kell vallanom, hogy nagyon lassan haladtam a történettel, de legfőképpen azért, mert sok-sok egyéb regénybe és élménybe kezdtem bele. Szinte biztosra vettem, hogy a hónap végéig nem fogom tudni befejezni ezt a teljesítést, de a végén erőt vettem magamon és még a bejegyzés is megszületett.

Eddig számomra ez a regény adta fel legjobban a leckét, a szeptemberi olvasás - A lány a vonaton - nekem újraolvasás volt, ezért azzal könnyebben is haladtam.

A fiú be kell vallanom nem éppen a könnyed olvasmányok körébe tartozik és a téma sem állt igazán közel hozzám. Valahogy a börtön hangulata és a gyilkosságok nem jöttek át számomra, a bosszú pedig végképp idegen marad, a témák nem tudtak olyan mértékben lekötni, ahogy az elvárható lett volna. 

A történet szerint Sonny Lofthus a harmincas évei elején jár és ahogy megismerjük éppen börtönben van, ráadásul egy olyan bűnért, amit nem ő követett el, de mivel bevállalta, így ellátják heroinnal. Hurrá! Már itt elvágta egy picit magát a történet, legalábbis nálam, mert nem tudtam azonosulni, vagy elfogadni a tényt, hogy valaki ennyire sunyi módon menekül önmaga elől is. Sonny emellett pedig kihasználja azt a rejtélyes képességét, amivel meg tudja nyugtatni a börtön többi lakóját, valamint feloldozást nyújt számukra, természetesen a maga különös módján. Bevallom ettől sem lett éppen szimpatikus a fickó, ahogy előadja a csendes megváltót.  Sonny a korrupció örvényébe találja magát, melyet az ügyvédek, a zsaruk, de még egy pap is táplál. Amikor véletlenül tudomást szerez arról, hogy rendőr apja nem öngyilkos lett, hanem megölték kilép az addigi apátiából és megszökve a börtönből nekiáll kideríteni, hogy ki miatt ment tönkre az élete és ki áll a gyilkosság mögött.

Azt reméltem, hogy legalább varázslatos helyszínleírásokat fogok kapni, de sajnos sem Norvégiáról, sem Osloról nem alakulhattak ki olyan mély benyomásaim, amely alapján megszerettem volna ezt a hideg várost. Nem arra gondolok, hogy útikönyvet kellett volna a kezembe adni, de legalább egy olyan hangulatot kellett volna megteremtenie az írónak, amitől én, az olvasó valóban a gyönyörű Norvég városban érezhettem volna magamat, nem pedig egy sablonos, a világ bármely pontján könnyedén elhelyezhető átlagos helyszínen.  Amilyen fantasztikusan leírta és bemutatta a navarrai vidéket  Dolores Redondo, ez most úgy nem sikerült Nesbønak. Azt kell mondanom, hogy hozzám közelebb áll a spanyol krimi, mint a skandináv. 

Érdekes volt az a megoldás, hogy az író egy olyan szereplőt helyez előtérbe, aki nem éppen szerethető és a társadalom által elfogadott típust testesíti meg. Furcsa felépítésű történet, ahol a sok negatív érzelem és karakter viszi előre a történetet, amivel úgy alapjában nem is lenne baj, mert a krimi szál érdekes és több szálon futó volt, egy csepp érzelemmel. 

Az mindenképpen pozitívum, hogy az ügy megoldására nem lehet alapból rájönni, voltak benne szuper fordulatok és meglepődés is, emiatt mindenképpen örülök, hogy végül befejeztem a regény elolvasását.

Számomra érdekes metafóra a Fiú, mely Bibliai utalással bír, hiszen egy elterjedt keresztény szimbolika, amely szembeáll a pogánysággal és a sötét erőkkel. Sonny karaktere ebből a nézőpontból vizsgálva is nagyon érdekessé vált. Feloldoz és bűnt követ el, lázong és megnyugtat. 

A történet annak ellenére sem hagyott túl nagy nyomokat bennem, hogy az alapkoncepció nem volt rossz, a regény felépítése érdekes volt, de a szereplőket mégsem éreztem valóságosnak és kicsit vontatott volt számomra a sok negatív halmozása miatt. 

Meg kell említenem, hogy kettős érzelmek kavarogtak bennem miután letettem a regényt, tetszett, de mégis távol állt tőlem. Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy nem volt jó, mert a maga furcsa módján nagyon is érdekes volt, de biztos vagyok benne, hogy kell egy olyan lelkiállapot a regény olvasása során, ami hajlandóságot mutat a sok negatívum befogadására, mindemellett egy izgalmas és jól megírt krimiről van szó, ezt tényként kell leszögeznem. 

Fentiek alapján nem vagyok biztos benne, hogy mostanában több Nesbø regényt kézbe fogok venni, de legalábbis elég sok időnek el kell majd telni ahhoz, hogy újra bizalmat szavazzak neki és megpróbáljam megismerni egy másik regényét is. 

Történet bosszúról, megváltásról, társadalomról, bűnről és bűnhődésről. 

Extra

Külföldi borítók.