2016. október 28., péntek

Helen Simonson: Pettigrew őrnagy utolsó csatája

Edgecombe ​​St. Mary domboktól övezett apró angol falucska. Itt éli csendes életét a nyugállományú Pettigrew őrnagy, a regény szikár, lovagias, lefegyverző modorú főhőse. Mindennapjainak sarokkövei azok az értékek, melyekre az angol férfiak nemzedékek óta oly nagy hangsúlyt fektettek: tisztesség, kötelességtudás, illendőség – és a kitűnő angol tea. Az életvitelében megrögzött őrnagytól távol állnak a modern világ olyan „vívmányai”, mint például a könnyed erkölcs vagy az Internet.
Miután öccse váratlan haláláról értesül, az özvegy őrnagy és a helyi csemegebolt pakisztáni származású – s szintén özvegy – tulajdonosa, a szép Mrs. Ali között lassan szívbéli barátság bontakozik ki. Az őrnagy a vidéki angol úriember megtestesülése, tősgyökeres helybéli. Mrs. Ali viszont hiába született angol, származása miatt menthetetlenül jövevénynek – egyúttal kívülállónak – minősül. Vajon a kapcsolatuk kiállja-e a nehézségek okozta próbákat, nem rombolják-e szét azok a veszélyek, melyeket akkor vállal az ember, amikor a boldogság reményében szembefordul a környezetével és a hagyományokkal?
A számos közös érdeklődésből, egyebek közt a könyvek, az irodalom szenvedélyes szeretetéből táplálkozó vonzalom lassú bimbózását az őrnagy éretlen fia igyekszik sunyin feltartóztatni. A pénzéhes Roger szemet vetett a családi örökségre, melyet a nagyapja megosztott két fia, az őrnagy és öccse között. Mindeközben Mrs. Ali is csatára kényszerül: mogorva unokaöccse arra igyekszik rávenni, hogy hagyományaikat tiszteletben tartva, engedje át a megörökölt csemegeboltot. A hangulat csak még inkább puskaporossá válik, amikor az anyagias Roger rejtélyes célból új tervvel áll elő, majd Mrs. Ali családjában is igencsak meghökkentő hír fokozza a háborús helyzetet.
Mindezen nehézségek ellenére az őrnagy elszánja magát a hódító hadjáratra, és meginvitálja Mrs. Alit a helyi klub éves táncrendezvényére. Az este varázslatosan kezdődik, ám nem éppen varázslatosan ér véget. Attól tartva, hogy talán örökre le kell mondania a szeretett hölgyről, Pettigrew őrnagy vakmerő áldozatra szánja el magát. Hogy ennek köszönhetően kap-e újabb esélyt, azt nem tudhatja…
A Pettigrew őrnagy utolsó csatája szórakoztató, örömtelien megnyerő hangú, mégis gondolatgazdag mese, melynek minden újabb fordulata érdekfeszítően eredeti. Bűbájos hangulatú regény két özvegyről, akik álmukban sem gondolták, hogy újból rájuk találhat a szerelem. Az óvilági színtér és a nagyon is modern konfliktusoktól feszült cselekmény keveredésének eredménye egy igen szellemes romantikus történet korunkban, egy olyan korban, melynek komolyságát alapjaiban rengetheti meg a férfi hajzselé, a gyógyfűtea és a lappangó rasszizmus terjedése.


Úgy másfél éve sok blogon feltűnt Pettigrew őrnagy és az ő utolsó csatája, illetve a Moly-t is elárasztották a dicsérő kritikák, így úgy gondoltam, hogy a felhajtás lecsillapodása után fogom elővenni egy csendesebb időszakban ezt a bájosnak ígérkező regényt.

Képtalálat a következőre: „old people tea”Így utólag mondhatom, hogy sokkal jobban esett most ez a történet, mint mondjuk egy meleg nyári napon és egyáltalán nem bántam meg, hogy csak idén válogattam be a VCS. könyveim közé. 

Amikor elkezdtem az olvasást odakint csodás őszi színek voltak, kellemes melengető napsütéssel, a kezemben pedig  egy bögre forró tea és ilyen idilli körülmények között kezdtem az ismerkedést  Edgecombe St. Mary kicsiny, de ízig-vérig angol falucskájával és annak idősödő, de nagyon is szerethető lakóival. 

Özvegyként éli kisvárosi életét Pettigrew őrnagy, aki egy igazi angol úriember. A maga számára is meglepő módon szerelembe esik a szintén özvegy, pakisztáni származású hölggyel, Mrs. Alival. A regény folyamán a két testben idősödő, de lélekben nagyon is fiatal ember kibontakozó románcát figyelhetjük meg. A szerelmüknek azonban nem kevés buktatón kell átküzdenie magát, de vajon megéri-e a küzdelem? Mindvégig ott motoszkál ez a kérdés bennünk olvasókban és a szereplőkben egyaránt. A téma nagyon izgalmas és aktuális, hiszen a társadalom, legyen az Európában, vagy éppen Amerikában nagyon nehezen tudja elfogadni azt, ami a megszokottól kicsit is eltér, vagy nem éppen konvencionális.

Képtalálat a következőre: „vidéki anglia kép”
http://www.de-weekend.com/
A történet mindvégig andalítóan halad előre, egyáltalán nem kapkod, ami kifejezetten egy nyugodt légkört teremt és elandalít olvasás közben. Az őrnagynak azonban van pár fontos dolog az életében, ami olykor vehemenciára sarkallja, úgy, mint a két régi Churchill vadászpuska, vagy éppen a fia, Roger. Fiával nem egyszerű a kapcsolata, hiszen nagyon is különbözőek ők ketten és a regény az apa-fiú kapcsolatnak is szentel egy szálat, amit nagyon érdekes volt megfigyelni és szintén egy problémás szegmense társadalmunknak. 

Több ellentétet is felsorakoztat a könyv, úgy mint, a különböző vallás és kultúra találkozása, az elfogadás és a megtagadás, az idős és fiatal generáció és még sorolhatnám. Ezektől az ellentétektől és a feloldásukra tett kísérletektől lett annyira érzelmekkel teli és szívmelengető ez a regény, amellett, hogy a helyszín remek választásnak bizonyult. Úgy gondolom, hogy ez a történet például New Yorkban már nem lett volna működőképes, de a vidéki Angliában nagyon is jól funkcionált. 

Egy kis negatívumként értékelem, hogy itt-ott átérződött, hogy az írónő inkább amerikai és néhol picit túlzóan támadta az angol nemességet és helyezett rá indokolatlanul nagy hangsúlyt, mert a hagyományos angol klubból, enyhén szólva is amerikai beütésű golf club kerekedett, de ez legyen a legnagyobb baj, mert ettől elvonatkoztatva első regényként nagyon rendben volt ez.

A legtöbb karakter szerethető volt, még akkor is, ha többször jól grabancon ragadtam volna őket. A végére még Rogert is megkedveltem, a sznobériájával egyetemben, remek ellenpólusa volt az apjának. 

A kortalan szerelem előtti tisztelgésként is értékelhető a regény, nagyon bátor volt az írónő részéről, hogy ezt a témát választotta első regényéhez, de le a kalappal előtte, mert nálam telitalálat lett. Nem csöpögött, pont annyit takart amennyit kellett és néhol csak sejtetett, de ettől lett elfogadható és szép. 

Összegezve

Nagyon szerettem olvasni a regényt és annak ellenére gyorsan haladtam vele, hogy maga a történés inkább csak csordogált. Elmaradtak a hirtelen csapongások és világmegváltásra törekvő gondolatok, egyszerűen az angol humor és életérzés került az előtérbe egy remek témával kiegészítve. Bebizonyosodott, hogy még idősebb korban is lehet gyönyörű egy félszeg, a társadalom ítéletétől rettegő szerelem. 



Extra

Ismételten meg kellett állapítanom, hogy a magyar kiadás borítója messze a legjobb. 

Képtalálat a következőre: „Edgecombe st mary”Képtalálat a következőre: „Edgecombe st mary”

1 megjegyzés:

Zsófi és Bea írta...

Örülök, hogy neked is tetszett! :)
Nekem ez a két borító is tetszik, de tényleg a magyar a legszebb! :) :)

Zsófi

Kövess e-mailben is