2015. június 21., vasárnap

Jamie Ford: Hotel az édes és keserű sarkán

Jamie Ford nagyszerű regénye, Hotel az Édes és Keserű út sarkán első oldalain Henry Lee az egykor a japán negyed kapujának számító Panama Szálló előtt összeverődött tömegbe botlik Seattle-ben. A szálloda évtizedek óta be volt deszkázva, most azonban új tulajdonosa hihetetlen felfedezést tett: olyan japán családok hátrahagyott holmijára bukkant, akiket a II. világháború alatt összetereltek, és internálótáborba zártak. Az új tulajdonos egy japán napernyőt nyit ki Henry szeme láttára.
Ez az egyszerű látvány az 1940-es évekbe röpíti vissza a férfit, amikor az élete tele volt zűrzavarral és izgalommal, és az apjára emlékezteti, akit teljesen lekötött a Kínában folyó háború és az a cél, hogy a fia amerikaiként nőjön föl. Miközben az előkelő Rainier általános iskolában kap „össztöndíjjat”, ahol a fehér srácok semmibe veszik, Henry megismerkedik Keiko Okabéval, egy kis amerikai japán diáklánnyal. Az elsötétítések, a kijárási tilalom és az FBI rajtaütéseinek káosza közepette Henry és Keiko között szoros barátság – és ártatlan szerelem alakul ki, amely legyőzi óvilágbeli őseik régi keletű előítéleteit. Miután Keikót és családját evakuálás címén begyűjtik és internálótáborba zárják, a lánynak és Henrynek csak az a remény marad, hogy egyszer majd véget ér a háború, és egymásnak tett ígéretüket valóra válthatják.
Negyven év múlva Henry Lee, aki bizonyos benne, hogy a napernyő Keikóé volt, átkutatja a szálló sötét, poros alagsorát az Okabe család holmija és egy rég elveszett tárgy után, amelynek értékét fel sem tudja mérni. A megözvegyült Henry még mindig keresi a hangját, a szavakat, amelyek megmagyarázhatják nacionalista apja tetteit, a szavakat, amelyek áthidalhatják a szakadékot önmaga és modern felfogású amerikai kínai fia között, a szavakat, amelyek segíthetnek abban, hogy szembesüljön sok évvel korábbi döntéseivel.
Az amerikai történelem egyik legellentmondásosabb és legváltozékonyabb időszakában játszódó regény az elkötelezettség és a szűnni nem akaró remény különleges története. Henry és Keiko személyében Jamie Ford felejthetetlen párt alkotott, akik a megbocsátás és az emberi szív erejére tanítják az olvasót.

Jami Ford bemutatkozó regénye nálam sikert aratott, nagyon régen olvastam ilyen döbbenetesen átütő regényt. Talán már most el is mondtam, hogy nálam minden tekintetben kedvenc lett, nem is igazán tudok megemlíteni negatívumot, vagy inkább nem szeretnék, mert annyira jelentéktelen kis hibákról van szó, amik semmit nem vonnak le a regény értékéből. 

Sokáig tartott amíg valamennyire sikerült feldolgozni a könyvben olvasottakat. Be kell vallanom eddig számomra az amerikait történelem és a második világháború ezen része teljesen sötét lyuk volt. El nem tudom mondani azt a döbbenetet, amikor szembesültem azzal, hogy az amerikai nemzetből ennyire hiányzott a tolerancia és az emberség. Amit a japán bevándorlók ellen elkövettek borzasztó lehetett, annak ellenére, hogy a könyv nem taglalta annyira részletesem, de pont elegendő betekintést engedett a japánok és amerikaiak között lévő konfliktusba, hogy teljesen hatalmába kerítse az olvasót. 

Véleményem

Egy gyönyörű történet, amely évtizedeken átívelve mutatja be egy Amerikában élő kínai kisfiú és egy szintén az államokban élő japán kislány eget, földet megrázó barátságát, szerelmét. 
A történet egy első generációs kínai-amerikai kisfiú 50 évét íveli át, az 1986-os évben  induló visszaemlékezései révén ismerjük meg a gyermek Henry mindennapjait az 1940-es évek Amerikájában, pontosabban Seattle-ben.
A történelmet egy 12 éves gyermek szemével láttatja az olvasóval, nagyon szépen megírt történetet ez tele érzelmekkel, tragédiával, emberi kapcsolatokkal és fekete jazz-zel, mert bizony a kínai és japán gyerekek is szerették a jó zenét. Egy percig sem untam, mert a szereplőket rögtön a szívembe zártam, Henry és Keiko két szerethető gyermek, akik próbálnak gyermekkort teremteni abban a kiszolgáltatott helyzetben, amikor a japánokat táborokba zárták az államok különböző részein és a kínai lakosoknak jelvényt  kellet viselniük a ruhájukon csak azért, hogy nehogy japánként elhurcolják őket is. Döbbenet.
A szülő-gyermek alá és fölérendeltség halmozottan megjelenik, mivel Henrynek nincs könnyű dolga a félelemben és szigorban edzett szülei mellett, ennek ellenére igazán karakán kölyök, aki félelmei és a belé táplált életszemlélet ellenére kiáll a saját maga által jónak ítélt nézetek mellett, Keiko mellett.

Az olvasással nagyon gyorsan haladtam, mert annyira kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz a történet vége, szurkoltam, hogy a végén minden jóra forduljon, de teljesen más befejezést szánt Henrynek és Keikonak az író, de így is nagyon tetszett a történet vége. A szereplők szinte megelevenedtek a lapokon, annyira valóságosak voltak, és valóban el tudtam képzelni, hogy 1942-ben Seattle-ben létezett egy Hery és egy Keiko,  ez talán mutatja, hogy mennyire valósághűen ábrázolt karakterekkel van dolgunk.

Összegezve

Ez pont egy olyan könyv, amit jó szívvel ajánlok bárkinek olvasásra, mert egy felemelő, szép és ugyanakkor érdekfeszítő történelmi szállal átfogott regény. Csak legekben tudok nyilatkozni a stílusról, a történetről és a könyv által kiváltott érzelmekről. Egy igazi gyöngyszem. Gyönyörű történet az első szerelemről, háborúról, generációs konfliktusról, az emberi gonoszságról, egy életen át tartó hű barátságról és valami még ennél is sokkal mélyebbről jövő jóságról. Egy felejthetetlen élmény ez a regény.
A borító a könyvvel együtt igazi kedvenc lett. 


Nincsenek megjegyzések:

Kövess e-mailben is