A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: divat. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 19., csütörtök

Hogyan olvassunk idegen nyelvű történeteket? Könyvet is ajánlok hozzá!

Szeretném veletek megosztani, hogy végre összegyűjtöttem minden bátorságomat és kikértem egy gyerekeknek szóló könyvet a Netgalley-től.

Nagyon szeretném gyakorolni az angol nyelvet, de eddig nem volt bátorságom túl sok könyvbe belekezdeni, legalábbis az elmúlt években nem, mert éreztem, hogy a tudásom, ami korábban is maximum a középfokon mozgott nem adott elegendő  magabiztosságot. 

Tegnap viszont gondoltam egy nagyon és úgy döntöttem, hogy ebből elég! Mi történhet legrosszabb esetben? Maximum egy szót sem fogok érteni szótár nélkül, vagy félbe kell hagynom, mert annyira le fog fárasztani. 

Azonban mindez nem így lett, a szótárra egyetlen egyszer sem volt szükségem, megértettem a történetet és remekül is szórakoztam, sőt ez adott némi magabiztosságot is, hogy merjek kikérni angol nyelvű könyveket, mert talán nem vagyok reménytelen eset. 

Mit tanácsolok, hogy Ti is merjetek idegen nyelven olvasni?

1. A tudásotoknak megfelelő nyelvezetű/szintű könyvet válasszatok

- ez az én esetemben - a nagyon régen használt középfokommal - egy gyermekkönyv volt. 

2. Ne aggódjatok, hogy nem értetek minden egyes szót, a szövegkörnyezetből nagyon jól ki lehet következtetni a szavak jelentését.

3. Rövidebb terjedelmű, illusztrált történeteket ajánlok kezdésként

4. Számotokra érdekes témáról szóljon a könyv

5. Akár gyerekekkel együtt is bele tudjátok vetni magatokat a nyelv felelevenítésébe egy szuper gyermekkönyv által

6. Ne gondoljátok túl, az egészet tekintsétek szórakozásnak!


Ennyi bevezető után szeretném a figyelmetekbe ajánlani azt a könyvecskét, amire az én választásom esett.

Jennifer Lane Wilson: Soaring in style 

How Amelia Earhart Became a Fashion Icon




A mesekönyv történelmi alapokra épít, a középpontba az első hivatásos női pilótát, Amelia Earhart-ot állítva. Ezúttal azonban nem a repülésre helyezte az írónő, Jennifer Lane Wilson a hangsúlyt, hanem a lányok szívét megdobogtató divatra. A 7-13 éves korosztály számára igazi régimódi mese, lenyűgözően stílusos, de 21. századi formába burkolva.
Amelia a leghíresebb női pilóták egyikévé tudott válni, emellett igazi stílust is tudott teremteni, neki köszönhetően kezdtek el a lányok, asszonyok nadrágot és igazán vagány ruhákat hordani. Azt a folyamatot meséli el a könyv, hogy Amelia miként szerelmesedett bele a repülőkbe, a repülésbe és a ruhák tervezésébe és vált úttörőjévé a saját stílusirányzatának.
 
Mindeközben remek önéletrajzi hátteret is nyújt a mese, persze csak nagyon kellemes formában, egyáltalán nem szárazon, hanem a kislányok számára igazán olvasmányosan, érdekesen. 

Nagyon tetszett az írónő stílusa, a történetvezetése, az, ahogy sikerült azokat a fontos momentumokat kiemelnie Amelia életéből, amitől azt éreztem, hogy ez az asszony korának egyik igazi icon-ja tudott lenni.

Nagyon tetszettek az illusztrációk is, amelyek remekül illettek a történethez, szinte önállóan elmesélték azt. Az illusztráció Lissy Marlin munkája. 

A könyv végén pedig az író jegyzeteit is olvashatjuk, amelyek további remek kiegészítéssel szolgálnak a történet hátteréhez, igaz ezek kevésbé meseszerűek, de nagyon hasznosak voltak. 

Nagyon szerettem ezt a könyvet, gyorsan olvasható, bájos és az angol nyelv gyakorlásához is kiváló.

Az angol nyelvet írásban még sokkal jobban kell gyakorolnom, mint az olvasást, ezért elnézést kérek az előforduló nyelvi hibákért. (akadnak bőven, ha jól sejtem). :) 
"Flying is so much more than just a quick way to traverse space. It's freedom and color and form and style." - Amelia Earhart

The storybook builds on historical foundations, focusing on the first professional female pilot, Amelia Earhart. This time, however, the focus was not on flying, writer Jennifer Lane Wilson, but on fashion that beats girls ’hearts. A true old-fashioned tale for 7-13 year olds, impressively stylish but wrapped in 21st century form.

Amelia was able to become one of the most famous female pilots, she was also able to create a real style, thanks to her the girls and women started to wear pants and really fancy clothes. The book tells the story of how Amelia fell in love with airplanes, flying, and dress design and became a pioneer of her own style. 

Meanwhile, the tale also provides a great autobiographical background, of course only in a very pleasant form, not dry at all, but really readable and interesting for the little girls. 

I really liked the writer’s style, her storytelling, the way she managed to highlight the important moments from Amelia’s life that made me feel like she could be one of the real icons of her woman’s age. 

I also really liked the illustrations, which fit the story perfectly, telling it almost independently. The illustration is the work of Lissy Marlin. 

And at the end of the book, we can also read the writer’s notes, which provide another great addition to the background of the story, though they were less fabulous but very useful. 

I really loved this book, it is quick to read, charming and also excellent for practicing English.

I have to practice English much better than writing than reading, so I apologize for any language errors that occur. (they are plentiful, if I understand correctly). :)


Thank you for the book Netgalley! 

2018. október 23., kedd

Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata

Fülszöveg: 1919. Párizs. 
Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget.

Véleményem: 

Egy igazi kis ékszerdoboz ez a regény. Annak ellenére, hogy életrajzi ihletésű számomra mégis érzelmesen jeleníti meg a világ egyik legkedveltebb parfümjének, a Chanel No.5-nek a születését. A parfüm születését pedig Coco élete és érzései keretezik.  

Ami elsőre felkeltette a figyelmemet az az volt, hogy Michelle Marly egy rövid életszakaszt jelenít meg a regényében ( 1919-1922). Elsőre nem tudtam megítélni, hogy kevés lesz-e ez az időszak egy igazán jó, érzelmekkel teli Coco Chanel regényhez, de szerencsére nem így történt. 

Korábban már olvastam Coco Chanel életrajzot, így kicsit tartottam is tőle, hogy esetleg most is egy teljesen hasonló történetet olvashatok, azonban ez is alaptalan félelemnek bizonyult. 
Természetesen az életrajzi alapok megmásíthatatlanok, de a tálalás igazán kellemes olvasási élményt nyújtott. 

Tetszett, hogy Michelle Marly nagyon alaposan tárja fel mind a parfüm, mind pedig Coco vonatkozásában a legapróbb rezdüléseket, fontos részleteket. Érezhető volt az író felkészültsége, ami nagyon kellemes írói stílussal és magyar fordítással találkozott. 

A borító, rajta a Szajnával és Coco-ra emlékeztető nőalakkal felkelti az érdeklődést, már az első benyomás vissza tud repíteni egészen az 1920-as évek Franciaországába. 

Nagyon szeretem, azt, amikor a regények erős női karakterekkel hatnak az olvasó érzelmeire. Szerintem Coco pedig tökéletes alap bármilyen érzelmekkel, divattal átszőtt regényhez. Megismerjük az érzelmes, a kemény, a gyásztól maszkot viselő Cocot. Nagyon izgalmas személyiség bontakozik ki a lapokon. Gabrielle Coco Chanel maga a Nő, amit ebben a regényben is mindvégig érezhetünk, érzékelhetünk, talán picit irigyeljük, de vele együtt örülünk és sírunk is. Nagyon sokoldalúan jelent meg Coco, ami jó hatással volt a regényre, tetszik az, amikor egy karakter ennyire izgalmas, kidolgozott. Nagy hatással volt rám Coco, számomra ő a top üzletasszony, aki sokaknak példát mutathat kitartásból és akaraterőből. 

"Gabrielle életében már sok férfi szerepet kapott. Hitvány alakok, mint az apja, unatkozó katonatisztek, mint az első szeretői, elegáns urak, mint a nagy szereleme."

"Barátaitól eltérően Gabrielle korán kelő volt. Megszokta, hogy reggel hétkor kezdi a munkát, és a biológiai órája akkor is kiverte kora reggel az ágyból, amikor szabadságon volt."

A Coco mellett megjelenő karakterek többnyire a kor híres figurái voltak, akik szintén nagyon jól be tudtak illeszkedni a regénybe, és remek keretet adtak Gabrielle mellé. Hitelesek voltak a jellemábrázolások, nem kaptak olyan pluszt, amivel túlzónak hatottak volna. 


A szerelmi szálak pedig annak ellenére is mély érzéseket generáltak, hogy maga az élet írta őket, de talán ettől is tudtak megjelenni ennyire mélyen, nyomot hagyva az olvasóban is. 

Teljesen elvesztem a regényben, egyáltalán nem érdekelt, hogy korábban már ismertem Gabrielle sorsát, a parfüm útját. Egyszerűen sodródtam ebben a világban, és szívtam magamba ezt a keserédes atmoszférát. Az atmoszférát pedig tovább erősítették a fantasztikus leírások. 

"A sárga fényszórók áttörték a Szajnáról felszálló ködöt, amely úgy borította be a folyóparti út kőriseit, égerfáit és bükkjeit, mint egy nagy, fehér vászonkendő. Akár egy halotti lepel, gondolta Étienne Balsan. "


Mindvégig ott lebegett a könyvben a divat és a stílus, illetve magának Coco-nak az emléke. 

Összegezve:

Igazi örömolvasás volt ez a regény. 

Mindvégig szerettem olvasni ezt az érzelmekkel, illatokkal, divattal átitatott regényt. Néhol melankolikus, néhol felemelő érzéseket csalt ki belőlem. Furcsa kettős volt ez, de pont ettől volt szép olvasni, megismerni az igazi Coco-t, olvasmányos formában.  
A stílusnak, az atmoszférának és a remek karakterábrázolásnak köszönhetően peregtek a lapok az ujjaim alatt. Nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott ez a kicsit életrajzi, kicsit mesébe illő sorsot elbeszélő regény. Remélem egyszer nekem is lesz egy No.5-ösöm, mert aki egyszer megszagolja, azt nem ereszti az emlék, és valahogy ilyen Coco élete is. 


Végezetül:

"Nincs jövője annak a nőnek, 
aki nem visel parfümöt."
                       Coco Chanel



Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 428
ISBN:  9789630993234
Fordító: Várnai Péter


 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon