A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berry. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berry. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 24., vasárnap

Steve Berry: A tizennegyedik gyarmat

Miután ​egy küldetés során lelövik repülőjét Szibéria fölött, Cotton Malone, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori ügynöke küzdelembe bonyolódik Alekszandr Zorin ellen, akinek Szovjetunió iránti hűsége a hosszú évtizedek alatt az Egyesült Államokkal szembeni heves gyűlöletté torzult.
Malone megtudja, hogy Zorin és egy másik, volt KGB-s tiszt, aki még mindig alvóügynök nyugaton, egyenesen Washingtonba, az elnök beiktatására tartanak. Az alkotmány egyik hibája, és a még kevésbé tökéletes Elnöki Utódlási Törvény utat nyitott a politikai zűrzavar számára, Zorinnak pedig szándékában áll teljes mértékben kihasználni mindkettőt.
Zorin támadást tervez egy hidegháborúból hátramaradt fegyver segítségével, amelyet csupán legendának hittek. Az oldalán áll egy megdöbbentő titok is, amely Amerika legrégebbi testvériségének, a Cincinnati Társaságnak az irattárában rejtőzik – ez az a csoport, amely egykor harcászati erejével az elnököket segítette, beleértve a Kanada megszállására létrehozott, három titkos tervet is.
A hajsza Oroszország fagyos vidékeitől a Fehér Házig tart, Malone-nak pedig nemcsak Zorinnal kell megküzdenie, hanem szembe kell szállnia legmélyebb félelmével is – egy súlyos gyengeséggel, amit hosszú ideig elutasított, ám most mindent veszélybe sodor…
Steve Berry inspiráló, új thrillerében minden megvan, amit tőle várunk: valóság, fikció és történelem.

Immáron 11. alkalommal szórakoztatja Steve Berry az olvasóit Cotton Malone kalandjaival. Jó pont a sorozatnak, hogy minden egyes kötete önálló részként is olvasható, nem szükséges az előzménykötetek ismerete. 

Röviden az előzmény szerint Malone látszólag egy szürke antikvárius, azonban, amikor pisztolyt ragad és az USA szolgálatába áll, akkor ott kő kövön nem marad, miképpen nem történik ez most sem másként.
A Magellán Ügyosztály vezetőjének, Stephanie Nelle-nek kérésére ismét részt vesz, mint ügynök egy titkos akcióban. Az akcióban érintett Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok is, ráadásul összes lakójával együtt. A harc megindul és a tét nem kevesebb, mint az USA fennmaradása, lakosainak megóvása. Előkerülnek rég elfeledett hidegháborús fegyverek és a Szovjetunió eszméi alapján kiképzett orosz kémek próbálják beteljesíteni a Bolondmattot. Emellett ott lappang a titok Amerikában is, melyet a Cincinati Társaság rejteget. 
Mindez már jó kis alapot szolgáltat egy erős politikai háttérrel megspékelt akcióban bővelkedő thrillernek. 

A borító az, ami elsőre megragadta a tekintetemet. Tetszettek  a hűvös hideg színei és sokat mondó grafikája. Így már a borító alapján sejteni lehet, hogy a regény középpontjába ezúttal az Amerikai Egyesült Államok került, és nem is kell csalódnunk.
Nekem nagyon tetszik ez a borító, igazán jól illik a történethez. 
Nem vagyok elfogult, de szerintem a magyar kiadás borítója sikerült a legjobban. A bejegyzés végén található extra alapján erről Ti is meggyőződhettek. 

Steve Berry regényeinél nagyon szeretem, ahogy a történetbe valós eseményeket és történelmi személyeket is bevon. Ebben a regényben például nem kisebb személyek jelennek meg, mint Ronald Reagan, vagy II. János Pál pápa . Nagyon merész húzás ennyire híres embereket is bevonni egy regénybe, de valahogy itt a fikció és a valóság elegye nagyon ütős egyveleget alkot. 

Érdekes volt olvasni a Cincinati Társaságról, a Szovjetunió által kinevelt és elvakult fanatikus kémek titkos világáról, mely mellé plusz csomagban megkaptuk a hideg oroszországi tájakat, a Prince Edward-szigetek szépségét, és Washington D.C. merevségét. 

"A szovjetek valaha azt hitték, hogy a könyörtelen fegyelmezés a legjobb, és a Nyugatot térdre lehet kényszeríteni egyszerűen azzal, ha szemrebbenés nélkül állják a megpróbáltatásokat. Sajnos ez a filozófia is megbukott, mert a kommunizmusból csak szegénység és elnyomás lett, márpedig ennek a kettőnek nincs piaca. Így egy idő után még a Szovjetunió is kénytelen volt meghátrálni, és utána össze is rogyott. "

Remek történelmi atmoszféra lengi be a történetet, azonban nem árt, ha nyugodtan leülünk és időt szánunk az elmélyült olvasásra, hiszen nem egy egyszerű thrillerrel van dolgunk, hanem nagyívű történetvezetéssel, rengeteg információval és többszálú cselekményvezetéssel. Az odafigyelés kulcsfontosságú lehet, ahhoz, hogy valóban élvezni tudjuk a regényt és el tudjunk merülni ebben a kémek által szőtt hatalmi hálóban.

Összeesküvés elmélet, kaland, titok, nem is vort kérdés, hogy ez a koncepció most számomra nyerő lesz. Nagyon aprólékos kutatómunkát igényelt ez a regény is, tekintve, hogy ennyire jól sikerült a fikciót és a valóságot egy igazán pörgős regénybe egyesíteni. Az első laptól az utolsóig fenntartja az érdeklődést, és arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk és várjuk a következő lépést a játszmában résztvevők részéről, ami közelebb visz a Bolondmatthoz.

Ha részekre szeretném osztani a regényt, akkor van egy olyan vonal, amely a történelmi háttérrel és vonatkozásokkal foglalkozik Kanadán keresztül, az Egyesült Államokon át egészen Oroszországit, vagyis a volt Szovjetunióig. 
A másik vonal pedig napjainkban játszódik és egy akcióban bővelkedő kémjátszmaként aposztrofálható, ami az USA pusztulását, vagy megmentését vetíti előre. 

Azt nem tudom, hogy mennyire volt szükség a történet szemszögéből arra, hogy ilyen mértékű rálátást kapjunk az amerikai kormányzati rendszerre, de számomra külön pozitívum volt, mert több olyan momentum is bemutatásra került, amiről eddig nem is hallottam. Szóval ez a rész, még akkor is, ha feleslegesnek tűnik elsőre szerintem belefért a történetbe és az érdeklődő olvasók mindenképpen pozitívumként könyvelhetik el.

A karakterábrázolás ismét nagyon jól sikerült, Cotton Malone továbbra is a nagy kedvencem, számomra talán sokkal inkább valósnak tűnik, mint James Bond, csak azt sajnálom, hogy még nem filmesítették meg sorozat formájában a történeteket. 

A szerelmi szál viszont most annyira nem jött be, valahogy nem éreztem a történetbe simulónak, sokkal inkább eltávolította a szereplőket a történésektől. Túl sokat merengett Cotton és Cassiopeia a régi idők történésein, főleg azon, ami Utah-ban történt és úgy érzem ez nem tett jót a történetnek, tekintettel arra, hogy nem minden olvasó tudja az utah-i előzményeket és számukra így ez picit zavaró lehet. 
Ettől függetlenül a két karakter továbbra is jól funkcionál együtt, szerettem, hogy ismét ketten indultak a rejtély nyomába. 
A karakterek, akár főszereplők, akár mellékszereplők szerintem nagy erősségei a regénynek, mert a jól felépített történetvezetést ők viszik előre, valahogy olyanok, mint egy erős motor. 

A regény végén pedig az író fényt derít arra is, hogy mi a fikció és mi az, ami valójában a tényeken alapul. Jelen esetben érdemes elolvasni a szerző megjegyzéseit is. 

KGB, atomfegyverek, kémek, akció és még több akció remek történelmi és politikai háttérrel. Mesterien ötvözi a fikciót és a valóságot, szerintem ez Berry legnagyobb erőssége és mindig kínál valami csemegét az összeesküvés elméletek kedvelőinek is. Pörgős tempó az utolsó pillanatig éberen tart, hiszen a rejtély nem maradhat megoldatlan.
Elmondhatom, hogy Steve Berry remek érzékkel nyúlt a politikai thriller műfajához . Még nem találkoztam olyan íróval, aki ennyire szórakoztatóan és csavarokkal megspékelten tudja az olvasó elé tárni a kicsit sem egyszerű, de a hétköznapi ember számára száraznak tűnő politikai csatározásokat. 

EXTRA

Czternasta kolonia26159183The 14th Colony (Cotton Malone #11)3218516232862931Čtrnáctá kolonie (Cotton Malone #11)ХІV колония


A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 528
Fordította: Sóvágó Katalin
Műfaj: thriller

2015. szeptember 3., csütörtök

Steve Berry: Nagy Károly nyomában (Cotton Malone 4.)


Cotton Malone, a volt titkos ügynök szeretné megtudni, mi történt valójában az apjával, akiről a hivatalos jelentés azt állítja, hogy 1971-ben tűnt el, amikor a tengeralattjárója az Atlanti-óceán északi részén elsüllyedt. Ám amikor kormánykapcsolatai segítségével megpróbálja megszerezni a tengeralattjáró titkos aktáját, ráébred, hogy nem ő az egyetlen, aki válaszokat keres. Malone belekerül a tűzvonalba, amikor megtámadják, mert el akarják venni tőle az aktát. Belekeveredik egy ikerpár, Dorothea Lindauer és Christl Falk végzetes hatalmi harcába, az ő torz becsvágyuk új megvilágításba helyezi a testvérek közötti rivalizálást. Malone és az ikrek veszedelmes kalandra indulnak, amelynek során szembesülnek a nácik antarktiszi expedícióival, az amerikai kormány konspirációival, valamint jó néhány, Nagy Károly legendájához kapcsolódó történelmi rejtéllyel. Malone arra kényszerül, hogy két vesztes oldal közül válasszon, miközben elszántan igyekszik megtudni az igazságot az apja haláláról – de vajon a sajátját el tudja-e kerülni?
Steve Berrynek, a politikai thriller nagymesterének regényeit már harmincnyolc nyelvre fordították le, és ötven országban aratnak sikereket.

Steve Berry valamit jól csinál, világszerte viszik a könyveit, mint a cukrot. Kíváncsivá tett, hogy mi is ez a nagy felhajtás a Cotton Malone sorozat körül. A 4. résszel kezdtem az olvasást mivel ezt sikerült 50 %-os akcióban elcsípnem az Első Könyvsiker Kölcsönzőben. A minap szóba került az egyik hozzászólásban, hogy milyen szerencsés, aki tud könyveket venni. Ez bizony így van, de sokszor számít, hogy nyitott szemmel járjunk és ne csak az új könyveket részesítsük előnyben. Ebben a boltban 25-50%-os akciók szoktak lenni, így lehet elcsípni a mások által már kölcsönzött, de még valójában friss megjelenítésnek számító könyvek közül a számunkra érdekesebbeket is. Könnyedén kifoghatunk egy-egy vágyott darabot bőven 2000 Ft alatt is. 



A kis kitérő után térjünk vissza Steve Berryre és a Nagy Károly nyomában című regényre. 

Nincs összehasonlítási alapom, mert ahogy említettem is ez volt az első Berry regényem. 
Már az elején meg kellett állapítanom, hogy a történet rengeteg lexikális ismerettel próbálja lenyűgözni az olvasót. Tudom, hogy egy ilyen könyv megírása az író részéről rengeteg alázatot és kutatómunkát igényel, de engem többször is kibillentett magából a történetből a rám zúdított rengeteg ismeretterjesztő anyag, néha kicsi úgy éreztem, hogy a National Geographic és az AXN zanzásított könyv változatát olvasom, egy gyilkosság, egy tudattágítás. Pont mindig egy olyan pillanatban jött egy adag lexikonból és egyéb kutatómunka során összegyűjtött tömör anyag, amikor elmerültem volna az izgalmas cselekményben. Ez bevallom engem egy picit zavart, sokkal jobban örültem volna, ha ez a sok-sok tény a könyv végén kerül összegyűjtésre. Tudom, hogy ettől lett ilyen szép hosszú ez a regény, de én személy szerint sokkal jobban örültem volna, ha csak a cselekményt élvezhettem volna és inkább lett volna 100 oldallal rövidebb a könyv. 

Ettől a negatívumtól eltekintve igazán kiválónak tartom a regényt, mind történetvezetésben, mind felszültségfokozásban, mind pedig a részletek kidolgozásában és természetesen az elbeszélés alapján az olvasó elé tárt leírások vonatkozásában. 
Azt kell, hogy mondjam olyan mesterien volt megírva, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet a valóság és mi csak az író képzeletének a szüleménye. Ehhez azonban a végén Berry adott egy kis segítséget és teljesen elképesztett, hogy mennyire jól sikerült ötvözni a képzeletet és a valóságot.

 A cselekmény több szálon futott egy időben, de egy végcél felé igyekezve, ennek köszönhetően elég sok szereplőt irányított az író, méghozzá milyen jól. Szinte vártam, hogy egyik cselekményből a másikba ugráljak, mert érdekelt, hogy éppen mi történik párhuzamosan a többi szereplővel. Tehát az egyik csapat éppen az Antarktiszon volt, a másik ugyanakkor Amerikában vívta a saját "háborúját"

Az összeesküvés-elméleteket kedvelő olvasók épp úgy nem fognak unatkozni, mint, akik a kaland,  a történelem, a politika vagy éppen a krimi szál miatt választják ezt a regényt kikapcsolódásként. 

Több érdekes kérdést is feszeget, mint például a 0 hosszúsági kör helyességét, az árják létezését, egy korábban - mint az ismert adatok- tudatára ébredt népcsoport létezését, vagy éppen a megalitikus yard létezése és használata a számításoknál.

A karakterek kidolgozottságával tökéletesen elégedett voltam, nagyon valóságosnak hatottak, szinte elhittem, hogy a szereplők léteznek és most is éppen a Fehér Házban ülnek, vagy küldetést teljesítenek valahol a nagyvilágban.

A főszereplő Cotton Malone nyugdíjas ügynök, aki ismét felveszi a kesztyűt, hogy kiderítse mi történt valójában az édesapjával az Antarktiszon. Amellett, hogy megvan a technikai tudása ahhoz, hogy hogy tudjon egy küldetést sikerre vinni, igazán széles látókörű és sokat olvasott férfi. Nekem nagyon tetszett, ahogy a nőket és a körülötte lévő szereplőket kiismerte és higgadtan küzdött a céljáért. Természetesen Cotton mellett megjelennek a női segítők/hátráltatók a történetben, közülük nem tudok kiemelni egyet sem, mivel komolyabban nem rokonszenveztem egyik karakterrel sem. Ott van Dorothea Lindauer, Cristl Falk a történet furcsa ikerpárja, Izabella Oberhauser pedig a nők anyja, akik mindannyian nagyon összetett karakterek, mindvégig bonyolítják a történetet, kellett ez a három női szereplő ahhoz, hogy Malone se váljék unalmas mellékszereplővé, mert folyamatosan keverte a három nő a kártyátkat. Stephanie Nelle és Edwin Davis viszik a történet mellékszálát, de a nyomozásuk során pont olyan jól szórakoztam, mint Malone kalandjain. Ez utóbbi két szereplő is Malone-tól függetlenül sok izgalmas nyomozáson és őrült rohanáson megy keresztül, addig amíg részeseivé nem válnak egy nagy felfedezésnek. Langford Ramsey és Smith a történet két rosszfiúja, de számomra a manipulatív Ramsey igen érdekes karakterré nőtte ki magát, olyan precízen, előrelátóan megtervezte a lépéseit, mint a legjobb sakkozók szokták.  

A könyv vége természetesen valamilyen szinten függővég, bár a Nagy Károly kaland lezárul, de tudatja velünk az író, hogy Cotton Malone vissza fog térni.


Összegezve

Steve Berry remekül elvégezte a házi feladatát. Szorgos kutatómunkával egy jól bevett és már több író által is sikerre vitt sémára ráépítette a történetét, amihez nem állítom, hogy hatalmas zsenialitás kell, de ahhoz mindenképpen, hogy összerakjon egy ilyen jól működő történetet, ami kiválóan szórakoztatja a kalandra vágyó olvasókat. A könyv egy érdekes nézőpontot tár fel a civilizáció egy lehetséges oldalágával kapcsolatban. A történet átível Európán, Amerikán és eljut egészen az Antarktiszig egy csodás utazás kíséri a cselekményt, ami az olvasó számára is élvezetes. 


Extra

Külföldi borítók:

Képtalálat a következőre: „charlemagne pursuit picture”Képtalálat a következőre: „charlemagne pursuit picture”

Kiadó:            Ulpius-ház
Kiadás éve:     2011
ISBN:            9789632544977
Oldal:            718
Honnan:        saját példány      

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon