Charlie N. Holmberg: A papírmágus (A papírmágus trilógia 1. )

Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.

A történet a 20. század elejéhez nyúlik vissza. Egy olyan világot elevenít meg, ahol a mágia viszonylag hétköznapi tudomány. Harry Potterrel ellentétben nem egy varázslóiskola a történet fő helyszíne, hanem a mester háza és titokzatos világa. Ceony Twill éppen ebben a világban kezdi meg tanulmányait Emery Thane mester mellett, mint papírmágus tanonc, igaz akarata ellenére. Az anyagok határozzák meg a varázslatot, úgy, mint a papír, gumi, fém, fa, műanyag, melyekben rengeteg lehetőség rejlik az ifjú tanulók számára. Jelen esetben, a trilógia első részében az olvasó kizárólag a papírral ismerkedhet meg, mint mágikus kötődéssel.  A kis tanoncok, ahogy kiválasztattak az anyaghoz onnantól hozzá kötik az életüket és az adott anyag mestereivé válnak, mely közül talán a papír a leglenézettebb a mágusok körében és ezáltal Ceony szemében is. Legalábbis így van ezzel eleinte, majd hirtelen ellopnak valamit, ami Thane mester számára oly fontos és Ceony elindul élete talán legveszedelmesebb küldetésére, hogy visszaszerezze a nélkülözhetetlen lételemet. Ezáltal még azt sem tudja elkerülni, hogy a titkos mágia részesévé váljon és sötét utazásba kezdjen egy titokzatos helyen.

"Ceony az elmúlt öt évben fémműves akart lenni."

A borító, az ígéretes cím, a fülszöveg alapján, sőt még a regény elején túljutva is nagyon lelkes voltam, bátran ajánlottam a regényt, ami bevallom picit elhamarkodott volt részemről, mert nem pont azt kaptam végül amire vártam. Nagyon nagy lehetőséget gondoltam a regény mögé, leginkább az anyagok megbűvölésének tudományával kapcsolatban, lehet, hogy végül pont ez lett nálam a probléma forrása, túl sokat vártam és valami egészen mást kaptam.

Sőt elsőre úgy gondoltam, hogy miután elolvastam a regényt egyből adom is a 12 éves fiamnak, aki a Harry Potter köteteteket mindig túl hosszúnak találta ahhoz, hogy belekezdjen, de a Papírmágus pont megfelelt volna számára is a maga 240 oldalával. Ennek ellenére nem fogom átadni neki a regényt, mert még számomra is tartalmazott egy-egy olyan visszataszító jelenetet, amit én magam semmiképpen nem az ifjúsági kategóriába helyzenék el. 

A regény első 70 oldala lassú mederben folydogált, elkezdte az írónő felépíteni a világot, de a közepe úgy éreztem, hogy nagyon bizonytalan és talán picit unalmas is, számomra már túl sok volt a vér és kevés a cselekmény, ahhoz képest, hogy mennyire reméltem, hogy egy jópofa, fiatalos, dinamikus mágiával foglalkozó regényt olvashatok. Sajnos a mágia nem ezt a vonalat képviseli az én olvasatomban, de a papírra vonatkozó leírásokban láttam a regényben rejlő lehetőségeket, amelyek most nem jöttek át. 

Legtöbbször nem lehetett érezni olvasás közben, hogy a 20. század elején játszódik a cselekmény, erre olvasás során nagyon sokszor emlékeztetnem is kellett magamat, sőt már-már vártam, hogy Ceony előkapja a mobilját, de erre rohant a távíróhoz, pfff. Valahogy olyan érzésem volt, hogy nem tud a karakter az általa megélt korba belehelyezkedni.

"Egyszeriben eltűntek a lábát nyaldosó hullámok. A harisnyája száraz volt, bár merev a vértől."

A lapokon megelevenedik a múlt, a jelen és a jövő is, de sokszor az egész egy összemosódott masszává vált, amit halmazokra kellett volna osztani, de sajnos ebbe sokszor belefáradtam és így nem is tudtam valójában élvezni a történetet.

Nézzük a karaktereket is, mert nem mondható el, hogy kapkodni kellett volna a fejünket a sok szereplő között, valójában igen kevés lényeges karakter jelent meg a lapokon, igaz ez a regény besorolását tekintve nem is lett volna hátrány, hiszen így a fiatalabb olvasók is könnyedén megismerhetik a szereplőket. 

Ceony karaktere a korához képest számomra túl képzettnek és érettnek tűnt, a fotografikus memóriája még csak az egyik olyan tulajdonsága volt, amivel kibékültem volna - sőt azt kell mondanom tetszett is- , de ez csak egy volt a sok tudás közül, amivel fiatal kora ellenére rendelkezett és fejlesztett tovább mindenféle háttér nélkül. Rendben van, hogy mágus tanonc és intelligens, de mégis valahogy egy kicsit túl összeszedett volt, nem volt igazán eleven, amelyre még a répa színű fürtjei sem segítettek rá. A kinézete nekem mindig valahogy Anne Shirley-t juttatta eszembe olvasás közben, csak éppen nélkülözte azt a fajta bájt, amit egy ilyen karakteres külső megkívánt volna. 

Thane mágust viszont elég abszurd módon ismerhetjük meg, ezáltal nem is igazán tudott közel kerülni hozzám, mert mindvégig egy távoli szereplőnek éreztem, akinek nem a valódi érzéseit ismerjük meg. Örültem volna, ha valahogy másképpen kerül a látószögembe és nem ennyire érintőlegesen, annak ellenére, hogy elvileg róla tudhat meg legtöbbet az olvasó, de én ezt mégsem éreztem így.

Lira volt még számomra a legérdekesebb a sötét lelkével, ő volt az, aki mindvégig a tipikus magatartásformát hozta, olyan benyomást keltett, ami elvárható volt a sötét pólustól. A személyiségének és külsőségeinek leírása is nagyon szemléletes volt, talán leginkább ő jelent meg előttem a legvalószerűbben az olvasás során, benne volt valami lüktetés, ami illett a regény hangulatához.

Kedvenc karakterem egyértelműen Kömény volt, akit direkt nem árulom el, hogy kicsoda, de bájos viselkedésével engem megvett. Cukiság a köbön. Még több Köményt!

A történetben mindenképpen pozitív, hogy nem volt túlírva, pont ott fejeződött be, ahol kellett és egy egész kerek történetet kaptunk, nem igazán maradtak kérdéseim számomra a 240 oldal elegendő volt, nem érte volna meg tovább nyújtani. A fent leírtak ellenére is várom a folytatást, hogy megtudjam azt, hogy az írónő leküzdötte-e a kezdeti döccenőket és tudott-e egy olyan történetet írni, ami tényleg a mágiával köti magához az  olvasót és legfőképpen a fiatalabb olvasókat is.  

Első ránézésre a témát fantasztikusnak találtam, úgy gondoltam, hogy milyen csodás történet alakulhat ki az anyaghoz való kötődésből, ráadásul a hétköznapi anyagokból most valami varázslatos dolog is születhet a szemünk előtt, de sajnos valahol számomra elveszett a könyv mondanivalója és varázsa. Emellett túl sok volt a taszító történés és érezhető volt a karakterek furcsa létezése a saját világukban, valahogy úgy tetszett, hogy nem a nekik szánt korban élnek.
Ettől függetlenül azért volt pár olyan momentum, ami nagyon ígéretes volt és élvezetessé is tudott tenni egy-egy jelenetet, illetve a papír szerepe is többször lenyűgözött a cselekmény kibontásánál, de ennyi és sajnos nem több. Nem ütött akkorát a regény, mint amennyire ennek a trilógiának az első részétől vártam volna. 

Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 240
Fordította: Márton Zsófia