2015. november 2., hétfő

Októberi beszerzések



Október nálam nem a nagy könyves tivornyáról szólt, igazából négy könyvet szereztem be, ebből 2 saját beszerzés, 1 érkezett recenzióra és 1 pedig ajándék volt. 

Nagyon bírom Alföldi Róbert stílusát, így nem volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok Alföldi Róbert-Csáki Judit Magánügy című könyvére. Úgy gondolom, hogy kell a könyv olvasásához egyfajta hangulat, így még várok egy borult, esős hétvégére, mert szerintem egy bögre kakaóval és egy meleg pokrócba burkolózva lesz az igazi. Papp Diána Téli fagyijának borítóját szerettem meg elsőre, a történetre is kíváncsi vagyok, de biztos vagyok benne, hogy "csak" egy laza kikapcsolódás erejéig lesz jó a könyv. Nálam ez a kategória hivatott arra, hogy ki tudjak kapcsolni és ne kelljen sokat agyalnom dolgokon. Kíváncsi leszek igazából, mert az írónő stílusát szeretem, bár most a fülszöveg alapján nem vagyok biztos benne, hogy annyira oda és vissza leszek, de ne így legyen. Az Álomgyár Kiadótól érkezett hozzám Borsa Brown Az Arab című regénye, amit már értékeltem is és bevallom nagyon tetszett, sőt egyszerűen imádtam, pedig nem gondoltam volna, hogy egy erotikus regény meg fog venni magának, de így lett. Majdnem elfelejtettem, hogy ajándékba megkaptam E.Lockhart Hazudósok című regényét, már elkezdtem olvasni, de bevallom eddig annyira nem nyűgözött le, remélem még kialakul.

Olvasás terén nem haladtam valami jól októberben, nem is nagyon összegeztem, hogy mit olvastam el. Remélem a november haladósabb lesz és több könyvet fogok elolvasni, mint beszerezni.




2 megjegyzés:

Niki írta...

A hazudósokra kíváncsi leszek, hogy fog neked tetszeni. Nekem annyira nem jött be, mint számítottam rá. :o(

Kritta írta...

Még ott tartok, hogy félbehagyjam-e, vagy nyúzzam tovább. Nem értem a nagy lelkesedést, ami könyves körökben ment a könyv kapcsán...

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon