Szeretem az Elizabeth Adler könyveket, most is pont egy tőle megszokott könnyed kikapcsolódásra vágytam, amikor leemeltem a polcról a Kaliforniai rejtélyt. Voltam olyan bátor, hogy el sem olvastam a tartalmát annyira bíztam a jól megszokott színvonalban. Sajnos tévedtem, ez elég hamar kiderült számomra.
A könyv 58 fejezetből áll, ettől függetlenül nem egy hosszú terjedelmű regény. Otthon, amikor elolvastam a tartalmát egy picit meglepődtem, mert nem egy romantikus krimit tartottam a kezemben, hanem inkább egy erősebb krimit, de ha már itt volt gondoltam elolvasom lesz, ami lesz. Már az első fejezetből érezni lehetett, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos fog garázdálkodni és igazából erről fog szólni a történet. Ebben nem is kellett csalódnom, mert végig erről szólt.
A végéig azonban várnunk kell arra, hogy végleg kiderüljön ki is a gyilkos, bár számomra nagyon hamar egyértelművé vált, mert folyamatosan másra akarta terelni az írónő a gyilkosságokat, amivel szerintem egyértelműen lelőtte a poént, pedig sokkal jobban végig lehetett volna vinni ezt a szálat és egészen idegborzolóvá lehetett volna tenni a történetet, az alap megvolt hozzá. Ehelyett viszont kaptunk egy gyilkost, akiről szinte végig tudjuk, hogy kicsoda így már nem is igazán van idegeskedni valónk, bár egy-egy résznél még így is kicsit beleborzongunk, de nem a félelemtől, hanem inkább egy-egy jobban megírt bekezdéstől, néha a leírás hozza a megszokott színvonalat, de sajnos csak itt-ott a regény folyamán.
A könyv közepe végig a szereplők karakterének mélyebb bemutatásáról szól és kialakul egy-egy kidolgozatlan szerelmi szál is, személy szerint ezt is igen gyengének találom. Nem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem, kicsit gyermeteg hozzáállással megáldott három női karakter, igaz más-más korosztály, de mégis gyermeki naivitással. Emellett a három férfi főszereplő sem túlzottan említésre méltó, még a gyilkos karaktere sem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket, átlagos szereplők egy átlagos krimiben.
Amint kifejezetten nem szerettem a könyvben az a végkifejlet volt, annyira, de annyira elnagyolt, hogy már szinte sikítani szerettem volna, hogy ez nagyon gyenge, újra kell írni. A végét sokkal jobban ki kellett volna ahhoz dolgozni, hogy elhiggyük, hogy egy rémséges történetbe cseppentünk, ahol szinte tényleg érezni a félelem szagát és együtt retteghetünk az áldozattal. Ehelyett azonban csak az ürességet érezzük és a borzasztó naivitást.
Nem a megszokott színvonalat hozta az írónő, kicsit olyan mintha egy tanítványa írta volna a regényt, aki jól másolja ugyan az eredetit, de túl sok pszichokrimit nézett a televízióban. Úgy érzem kicsit laposra sikeredett a könyv úgy összességében. Sajnáltam, mert egy sokkal jobb könyv is születhetett volna. Aki ezt a könyvet olvassa először az írónőtől biztos, hogy nem fogja úgy a szívébe zárni, mint az, aki a Villa Mimosa titkát vette először kézbe és olvasta el, mert ott tényleg a romantikát ötvözi a krimivel, mesterien.
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 368
Eredeti cím: Please don't tell
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése