Georges Simenon: Madame Maigret barátnője

Miközben Madame Maigret fogorvosa kertjének padján egy bájos ifjú hölggyel barátkozik, a bűnügyi rendőrség egy párizsi könyvkötő műhelyének kazánjában két emberi fogat talál. A szálak végül most is összeérnek.

A regény 1949-ben íródott és azóta is újra és újra kiadják szerte a világon, mindez pedig nem lehet véletlen, így muszáj volt utána járnom Maigret sikerének.

Maigret-vel még igen gyerekcipőben jár az ismeretségünk és úgy érzem egy remek rész akadt a kezembe. 

A történet szerint a rendőrség tudomást szerez arról, hogy a párizsi köztiszteletben álló könyvkötő műhelyében egy holttestet égetettek el, mely a vizsgálat során bebizonyosodni látszik, mivel két fogat is találnak a hamuban és rejtélyes események sora támasztja alá látszólag a könyvkötő bűnösségét. Szerencsére akadnak minden lében kanál tanúk, köztük a házmester is, így Maigret-nek fel van dobva a labda. Viszont szerencséje van, mert a felesége éppen fogorvoshoz jár és míg a sorára vár egy parkban megismerkedik az esemény egyik kulcsfigurájával és ezáltal akarva akaratlanul is segítséget nyújt a férjének az ügy felgöngyölítése során.

Nagyon érdekesnek találom a történetvezetést, tetszett a nyomozás és Maigret karaktere is nagyon kidolgozott. Szerettem azt a kissé felsőbbséges, de ugyanakkor apáskodó hozzáállást, amit a beosztottak felé tanúsított. A feleségét viszont úgy gondolom nem becsüli meg eléggé és többször éreztem azt, hogy szegény asszonyt vajon mi tartja a fazekak és Maigret mellett. 

Nagyon örültem, hogy Madame Maigret teret kapott ebben a regénybe és kiléphetett a számára kijelölt elfogadó háziasszony szerepköréből és igencsak hasznos láncszemmé válhatott a nyomozás során. Emellett a logikáját és a rátermettségét is bizonyította, személy szerint szimpatizáltam Madame Maigret-vel és örülnék, ha sikerülne még olyan történetet olvasnom, ahol térhez jut, bár azt nem tudom, hogy van-e több ilyen rész is. 

A krimi része nekem tetszett, bár néha oda kellett figyelni, hogy ne kuszálódjanak össze a szálak, de nagyon élveztem és egy csipet, a korra jellemző francia életérzés is átjött. Kellemes volt érezni az 1950-es évek Franciaországának hangulatát, hogy milyen módon nyomoztak akkoriban, amikor még nem léteztek a modern kor csodái, mely nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy-egy nyomozás. Akkoriban még leginkább a kapcsolatrendszer és a furfangosság volt célravezető, a nyomozás pedig nem egy előre megírt és szigorú koreográfiát követett, akkoriban még sokkal spontánabb keretek között nyomoztak és sokkal nagyobb "játszóterük" volt a nyomozóknak is. Személy szerint ezzel a régimódi nyomozással nagyon is tudtam azonosulni, mert üdítően hatott az éles eltérése a mai krimiknél bevett szokásoktól, az ultramodern technológiáktól és felpörgött cselekménytől, így ez a lassabb mederben folyó, de élvezetes nyomozás nekem pozitív élmény volt.

A regényt és Maigret karakterét mindenképpen a halhatatlan kategóriába sorolnám, hiszen még itt a 21. században is szórakoztató tudott maradni. A lapokon pergett a nyomozás és folyt a sör, szinte érezhetővé vált az 1950-es évek Párizsának hangulata, engem pedig szó szerint elbódított és megvett magának a történet. 

Extra

Külföldi borítók: